cimlap

Még csak február van, de máris itt az év címlapja – Ráadásul kettő

Csak kapkodjuk a fejünket! Imádjuk a címlapokat, de arra nem számítottunk, hogy már februárban átadhatnánk az év címlapja címet. Ráadásul nem is egy, hanem egyből két címlapnak. Az Entertainment Weekly és a Vogue borítója is elég meggyőzőre sikerült.

1. Entertainment Weekly

Emlékeztek az Álljon meg a nászmenet! című filmre? Milyen kérdés ez! Persze, hogy emlékeztek! 1997-ben mutatták be, kapaszkodjatok meg, ez több mint 20 éve volt. Minden idők egyik legkedveltebb romantikus vígjátékának főszereplői most újra összegyűltek egy címlapsztori erejéig.

Objektum doboz
Objektum doboz
Objektum doboz

2. Vogue – 2019. március

Először szerepelnek együtt címlapon, először beszélnek a házaséletről. Justin Bieber és Hailey Baldwin Bieber imádnak otthon lenni együtt: filmet néznek, zenét hallgatnak, táncolnak a konyhájukban. A házasság szerintük nem könnyű dolog, fiatalok, változnak, dolgozniuk kell a kapcsolatukon.

Objektum doboz
Objektum doboz
Objektum doboz

Nálatok melyik a nyertes?