Ezért nem lájkolnak titeket a közösségi oldalakon

Te Édes Fészbuk Fantom - Akkor nem is szeretsz?

Kétszer rám írtál és mindent, amit posztolok, lelkesen lájkolod. Küldtél szívecskét is. Akkor most szeretsz?
Ha azt hisszük, hogy a fenti kérdés és kétségek egy a saját határait kereső kiskamasz lelkében fogalmazódik meg, akkor tévedünk. A fenti kérdést felnőtt nők is felteszik maguknak. Egyre bizonytalanabbá válik a szerelem.

Soha, egyetlen korban sem lehettünk biztosak abban, hogy a felénk közeledő férfi mit is akar igazán. Okosabb, idősebb nők intelmei védték a fiatal lányokat a csalódástól (ahhh-ahhh-ahhh… a szégyentől), de mindez még bonyolultabbá, ziláltabbá és ködösebbé vált a közösségi felületeknek köszönhetően.

A kimondott, leírt szavak az emojik fényében felértékelődtek és hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a másik, aki felénk lépeget innentől életre-halálra szeret. Máris. Hiszen leírta. Meg tetszikelt is.

Bele is éljük magunkat ebbe az érzésbe. Csodaszép a ringatózás az érzéseken. VAN VALAKI. Úhh.. nem is vagyunk egyedül. Mosolyog ránk minden nap, jó reggelt kíván, küld egy virtuális kapucsínót. A fotón még gőzölög. Fekete és édes. Ha küld a mezítelen altestéről egy fotót, akkor már szex is van, nem igaz? NEM IGAZ? Lekerül a bugyi rólunk is.

Aztán meglátjuk, hogy virtuális szerelmünk mást is tetszikel. Meg másnak is küld szívecskéket. Velünk párhuzamosan futtat más szálat. Nem is egyet….. sokat. Mi nem reagálunk erre sehogy. Nem szabad. NEM SZABAD. Nem birtokolhatunk, nem igaz? Tilos a kérdés. Tilos a tiszta helyzet. Az túl sok, túl erős a feszülés. Akkor úgyis tovább áll. Hát csendben lapulunk. Várunk. Számolgatunk. Összehasonlítunk. Csók, kacsintás, mosoly, szív. Matekozunk. Reménykedünk.

Telnek a napok.

Ritkulnak, végül elmaradnak a reggeli köszönések. Másnak küld több szívet. Másnak küld kapucsínót. Intim szelfiket.

Szakított velünk. Pedig nem is jártunk.

Akkor…. nem is szeretett?