Nekem ilyen hóbort a Valentin nap. Ettől persze még más szeretheti és várhatja és készülhet rá nagyon. Költhet is rá, miért ne? Mindenkinek más utat csipkéz a szerelem, nekem nincs efelé vonzalmam. Nem kell a vörös bársonyszíves felhajtás, a felfújható (környezetkárosító) „yloveyou” léggömbök, se a közös fotós kispárnák, se a szívecske füles bögrék.

Kellenek az ágyba hozott a kávék, a táskámba csempészett édes falatok. Kellenek a ceruzával írt cetlik és az is, hogy aki szeret, csörögjön rám napközben. Csak úgy. Nem kötelességből. És nem egy évben egyetlen nap. Kellenek a becéző szavak és elnevezések. Kell a csípőmre gömbölyödő forró tenyér. Kell a hétvégi én főzök -te főzől dilemmája, a tóparti séta, a bringázás. Kell a biztonság. Kell a hűség. Kell a bizonyosság. Kell a sírig tartó szerelem.

Én „valentintalanul” élem az életem. Csak ritkán kapok rózsát, de ha igen, akkor attól könnyes lesz a szemem. Mert a hétköznapokat becsülöm, és a spontán ünnepet szeretem. Elvárások nélkül szeretem.