mihalik enikő nanushka

Elcsalt lányok – szexrabszolgasorba könnyebb kerülni, mint gondolnátok

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy szex-rabszolgaság kelepcéjébe csak iskolázatlan, mélyszegénységben élő fiatal lányok kerülhetnek.

Tény, hogy nagyobb arányszámban tudják beráncigálni mindazokat, akiket egyébként is többszörösen sújt az élet, de az is tény, hogy nem kell igazi egzisztenciális kényszer ahhoz, hogy valakit meg próbáljanak becsapni, elcsalni és rabszolgasorba taszítani. Elég áldozatnak tünni…..

Eugénia története következik

Eugéniával – ő kérte, hogy igazi neve helyett ezt használjam- a vonaton ismerkedtem meg. Egy dunántúli településen él, pedagógus. Egy ideig egyedül (illetve osztott felügyelettel) nevelte kislányát, de volt párja két éve elperelte tőle a gyereket. Az nagyon megborította a nőt, előtte is voltak mélypontjai, de az, hogy nem ő neveli a kislányát, teljesen földhöz vágta.

Bár vannak barátai, és azóta akadt párkapcsolata is, Eugénia alapvetően nagyon magányos. Egyedül él az albérletében, amelynek kifizetése után nem sok pénze marad. Kevés pénzből nem lehet igazán nagy terveket kovácsolni, csapdában érzi magát.

Több társkeresőn is regisztrált, végül a férfi, aki majdnem a végzete lett, a fészen írt rá. Egy távol keleti országban élő magyar férfiről van szó, aki a legszebb, legvonzóbb férfi, akivel valaha kapcsolatba került. Pár napig leveleztek, Eugénia szinte mindent kiadott magáról. A férfit nagyon érdekelte MINDEN, amit a lány elmesélt. Sokat kérdezett a baráti köréről, családi kapcsolatairól is. Fényképeket is kért tőle, egyre intimebb fotókat. Izzó beszélgetéseket folytattak.

Néhány nap utána férfi elejtette, hogy a hétvégén hazajön, van egy kis üzleti dolga, a fővárosban lesz, majd rákérdezett, nincs e kedve arra a hétvégére Eugéniának csatlakozni hozzá. Nincsenek elvárásai- hangsúlyozta a férfi, csak szeretné jól érezni magát, és a levélváltások alapján úgy érzi, a lány KÜLÖNLEGES.

Biztos abban, hogy kölcsönösen boldoggá tudják tenni egymást. Azt is elejtette, hogy ha úgy történik minden, ahogy arról ő álmodik, akkor az is elképzelhető, hogy pár napra kivinné magával Eugéniát. Szeretné megmutatni neki az országot, ahol él. Szeretné megosztani vele azt a jót, amiben neki- az élet kegyeltjének- része van. Azt kérte, hozza magával az útlevelét, és a lány be is tette a táskájába, bár az első vészcsengő ekkor szólalt meg az agyában…. furcsának érezte, hogy valaki az első személyes találkozó kapcsán nem csak szexi fehérneműt, de útlevelet emleget.

Azért berakta, azért útnak eredt, és tulajdonképpen csodás hétvégéje volt. Egy luxus szállodában töltöttek két napot, ahol folyt a pezsgő. Azalatt a három nap alatt királynőnek érezte magát a lány, a férfi ugyanis leste minden kívánságát. Szexeltek is, bár a férfi korántsem volt e területen olyan mohó, mint azt a lány a levelek alapján feltételezte volna. Volt szex, de a férfi sokkal inkább a lelkéhez férkőzött közel. Azt babusgatta, azt édesgette, a lány ÉRZÉSEIVEL foglalkozott. Eugénia csodálatosnak érezte magát, kiválasztottnak, tényleg különlegesnek. És végre elmúlt a magány acélszürke fájdalma. Két napot töltött „csodaországban”.

Azért voltak furcsa dolgok. A férfi pénzt adott neki és azt kérte, vegyen pár nagyon szép fehérneműt, ruhát magának, amíg ő elintézi az üzleti dolgait. Ki ne költené boldogan az ajándékba kapott pénzt? Pláne szépséges holmikra? Eugénia is így tett. De azért furcsának érezte mégis ezt az egész helyzetet, messze a komfortzónáján túl eső dolgok történtek vele. Később például arra vette rá a férfi, hogy képeket készíthessen róla. Nem meztelen képeket, de erotikus képeket. Tucatszám. Csak, hogy emlékbe eltehesse magának a lány szépségét. Ebbe is beleegyezett a lány, de egyre kínosabban érezte magát – egyrészt ott volt a végletekig vonzó, gazdag, érte rajongó férfi, meg a fonák helyzet, hogy egy kicsit prostinak érezte magát. Túl zavaros volt a kép, és Eugénia kezdett „felébredni”. Főleg, hogy a férfi nagy erőkkel abba az irányba terelte, hogy utazzon vele haza mindenképp, már másnap, abba a másik csodás hazájába.

Amikor azon kapta a férfit, hogy a táskájában turkál, és a személyes okmányait nézegeti (egyértelműen le akarta fényképezni azokat), nos az volt az a pont, ahol tudta, valami nagyon veszélyes játszma közepén van, menekülnie kell. De akkor már nem mert csak úgy kisétálni az ajtón, és azt se mutatta, mennyire felzaklatta a férfi turkálása. Azt is tudta, van drog bőven a hódítónál, kínálgatta neki többször is, de azt el tudta hárítani. Anélkül is készséges volt, és talán ez volt a szerencséje.

Másnap ismét üzleti tárgyalása volt a férfinak megint, és a lány ezt kihasználva összekapta magát és elmenekült.

veszélyes élet
Szexrabszolgaság
Forrás:
Unsplash

Nem mert rögtön hazaindulni, egy barátnőjénél húzta meg magát, aki azt javasolta, menjen a rendőrségre, de a lány ezt nem merte bevállalni.

Távozása után alig egy órával, amikor a férfi felfedezte távozását (szökését), hívogatni kezdte, és többször egyértelműen megfenyegette…. Nem bújhatsz el, megtalállak - mondta neki.  – Most is tudom, hol vagy! Most már az enyém vagy.

Mint kiderült, nem volt alaptalan a fenyegetés, mert pár óra múlva a lányt, miközben már hazafelé tartott, két fiatal fiú megtámadott és kitépték a táskáját a kezéből. Tudta, hogy nem volt véletlen a támadás, valószínűleg a telefonja kellett a férfinak, aki, ha már bebukta az „elcsalogatást”, gondoskodott arról, hogy ne tudjon róla hiteles információkat adni egy esetleges feljelentés során. A táskában volt egyébként a lány útlevele és pénztárcája is. De a többi személyes okmányát még a szállodában elrejtette a hátizsák mélyére.

Nem értette, hogyan tudhatta a „csalogató”, hogy merre jár, de hamar kiderült: nincs titok, a kabátja gallérja alá, szinte észrevehetetlenül egy apró nyomkövetőt szúrt a férfi.

Mit üzen a történet?

Csak annyit, legyetek résen. Legyetek nagyon óvatosak. És azonnal álljatok le, ha valaki a kapcsolat elején külföldre csalogat, útlevelet kér, vagy túl sokat ígér. Eugéniának szerencséje volt. Rosszabbul is járhatott volna, bár most sem nyugodt még, nem biztos abban, hogy a férfi nem szerezte e meg a pontos lakcímét, nem megy e utána, vagy küld maga helyett valaki mást, de a közvetlen veszélyből kikerült.

Ha szeretnétek több információt szerezni, hogyan csalogatnak el a legkülönfélébb társadalmi helyzetben lévő és életkorú lányokat, nőket, nézzétek meg a Mit ér egy élet? című filmet.

Objektum doboz

Figyelem!
Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Elmúltam 18 éves, belépek!
Még nem vagyok 18 éves.