Pénzügyi szabályok, amiket tartsatok be friss házasokként

A pénz beszél, de a mosoly az él

Nem akarunk álszentnek tűnni, nem is vagyunk azok. Mi is pénzből élünk, nekünk se mindegy, hogy hó elején (vagy végén) mekkora összeg landol a számlánkon, de azért engedjétek meg nekünk, hogy elmeséljünk egy történetet.

Persze lehet, hogy ismeritek, de nem baj, ez a történet nem baj, ha újra meg újra felbukkan. Egyszer majd úgyis célba ér.

Mert azt beszélik élt egyszer egy gazdag ember, akinek annyi pénze volt, hogy ha élete végéig minden nap vett volna egy autót, akkor se tudta volna elkölteni azt a temérdek pénzt. Szórta pedig ő rendületlenül azt a sok pénzt, de sose adta jó célra. Csak herdálta azt a temérdek vagyont, úgy élt ő, mint egy király, gondja nem volt soha másra. A halállal meg végképp nem számolt.

De egyszer csak nagyon megbetegedett és hiába volt az a sok pénz, egyszerűen nem volt orvosság, amit megvehetett volna.

Mert semmilyen pénzen kapható orvosság nem segítethetett a baján.

Így aztán egy idő után kopogtatott az ajtaján a halál. Érte jött. Jaj keserves jajveszékelésbe kezdett az ember, akinek magán kívül soha nem volt gondja másra, és persze most is magát féltette. Kérlelte nagyon a halált, hogy adjon még neki időt.

Annyi pénzt adok, amennyit csak akarsz, hogy egy hetet élhessek még.

De a halál nem engedett.

Akkor csak egy napot akart megvásárolni az ember, majd egyetlen óráért könyörgött. Egyetlen óráért, amiért minden pénzét, vagyonát, házát, minden vagyontárgyát odaígért volna már.

Végül egyetlen percért könyörgött cserébe minden gazdagságért, de a halál nem engedett. Végül azt kérte tőle az ember, hogy egy pillanatot kaphasson, egyetlen mosolynyi időt. És így is lett. A mosolyba belegyezett a halál, pénzt se kért érte. Aztán vitte magával az embert a túlvilágra, akinek a végén egyetlen mosoly, egyetlen mosolynyi idő többet ért, mint a világ összes kincse. De úgy halt meg, hogy mosolyát nem engedte, nem viszonozta más, csak a halál.

Szóval a pénz beszél. Tudjuk mindannyian.