A Balaton partján élek. Minden évszakban itt vagyok, együtt élek a tóval nyáron és télen, tavasszal és ősszel is. Figyelem, mi történik vele és környezetében. Látom a megkergetett hattyúkat, a felriasztott vadkacsákat. Az almacsutkával megdobált sirályokat is. A siklók menekülését.
Azt is látom, amikor a kishattyúkat akarják megfogni a gyerekek, mert olyan CUKIK a kishattyúk, hogy azokat egyszerűen el kell kapni. Látom a hattyúanyák dühét olyankor és tehetetlenségét. Azt is, amikor végre nagy szárnycsapásokkal közbeavatkoznak és rárohannak az ellenségre. Ránk. Emberekre, akik feldúljuk élőhelyük békéjét.
Pedig lehetne látogatni a Balatont, vendégeskedni a tó partján másként is, sokkal békésebben, tapintatosabb módon. Figyelni a környezetre, az ott élő (minden évszakban a tóval együtt lélegző) állatok igényeire. Tiszteletben tartani életterüket, költőhelyüket, figyelemmel kísérni, de nem megzavarni utódgondozásukat.
És leginkább…. nem kellene etetni őket kenyérrel. Mogyoróval és mogyoróhéjjal, szalámidarabokkal és az előző napról maradt sült szalonnával, palacsintával meg a hideg lángos maradékával. Mert árt nekik. Mert nem teszünk jót velük…. szegény, éhesnek tűnő (nem éhes) madarakkal.
Ahogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja írja : "A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól.
Ezért etetésük nem hasznos, mert:
A vízimadarak etetésével kapcsolatos további gondolatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlap oldalán találhattok. Olvassátok el. Szerintünk nyáron, főleg akik természetes vízpartokra tervezik nyaralásukat, az egyik leghasznosabb információkat tartalmazó oldal.