És addig tartotta fogva a gyerek tekintetét, amíg az meg nem ígérte, amíg meg nem látta a gyerek szemén, hogy ÁTMENT az üzenet.
A hétvégén egy nagy baráti társasággal töltöttem az időt. 10 éve, minden nyár egy hétvégéjét egymásra szánjuk. Eleinte szingliként érkezett a törzscsapat, aztán jöttünk mi lányok, majd ahogy teltek az évek, megérkeztek, cseperedtek a gyerekek itt is ott is. Bővült a baráti csapat. Gigabulik lettek.
Soha, de soha nem mondanánk azt a gyerekes pároknak, hogy hagyják otthon a kicsiket. Nem csak azért, mert szerintünk ez a normális, az élet rendje, hogy az egymást kedvelő emberek szívesen látják a másikat akkor is, ha éppen „akadályt futnak” – nyilván korlátozott a beszélgetésbe bevonódás lehetősége egy gyerekkel az ölükben. Fészkelődnek a kicsik, szaladni kell utánuk, vagy éppen hintáztatni, tisztába tenni, etetni kell őket. Hamarabb bújnak ágyba a gyerekesek, de hajnalban őket verik fel először a csemeték. Szóval nem sima ügy soha, ha valaki gyerkőccel érkezik…. mégis. Mégis azóta érzem azt, hogy van értelme úgy IGAZÁN ezeknek a buliknak, amióta a gyerekek is velünk tartanak. Olyanok ők, mint kis hajtások a szőlőtőkéken. Friss rügyek. Tündéri kis zöld kacskaringók, akikről sose tudhatjuk merre hajlanak.
De fogjuk őket erősen mindannyian. Egymást váltva vigyázunk rájuk, hogy a szüleik is tudjanak enni, inni, lustán elnyúlni a napon.
A magam részéről gyönyörűnek látom ezeket a napokat. Az enyémek már felnőttek, és ugyan elfelejteni sose lehet az érzéseket, az élmények kicsit kopnak, de a barátok gyerekeivel újra élem a régi szép napokat.
Figyelem, hogy nevelik ők a kicsiket
Figyelem és minden alkalommal megállapítom, hogy JÓL. Számomra sose lett világos teljesen tisztán, hogy a liberális nevelés valójában MIT jelent, de ahogy látom, a gyerek szabadságára jobban odafigyelő nevelést követik közülük sokan. Nem fogják vasmarokkal a gyereket, de éles határok vannak. Kapaszkodók vannak. Használnak tiltó szavakat. Nem! Nem szabad! Nem lehet! Veszélyes! Tilos! Azonnal hagyd abba!
Csak éppen ezek a tiltások nem csupán szólamok, és a szitu, amelyben elhangzanak is olyan helyzetek, ahol a szülő, teljes felnőtt súlyával jelen van és a gyerekre figyel.
Egyik este például az egyik 3 év alatti kislány az éjjeli lámpa zsinórjával hadakozott. Ki akarta húzni a falból. Rángatta.
Az anyuka azonnal felállt a székből (nem messziről ordított és nem is csak legyintett….), hanem felállt és odalépett a gyerek mellé. Leemelte az ágyról, letette a földre, maga is leguggolt és a szemébe nézett a gyereknek:
EZT nem szabad csinálnod. Nagyon veszélyes. Ígérd meg nekem, hogy a vezetékkel nem játszol!
És addig tartotta fogva a gyerek tekintetét, amíg az meg nem ígérte, amíg meg nem látta a gyerek szemén, hogy ÁTMENT az üzenet.
Tele volt adrenalinnal a szitu
De az anyuka nem üvöltözött. Nem ütött rá a gyerek kezére. Nem harapta át a torkát. A saját rémületét nem vetítette ki a gyerekre. Nem ígérte meg neki, hogy agyoncsapja, megvesszőzi. Nem ijesztgette azzal, hogy leég a keze, hogy megnyomorodik, hogy meg fog halni. A gyerek életkorának megfelelő módon kommunikálta a gyerek felé, hogy amit csinál az veszélyes és MEGÉRTETTE a gyerekkel, hogy azt, amit az imént csinált, TILOS csinálni.
Határozott volt. Erős volt. Jelen volt. A gyerekre fókuszált. A teljes szülői tekintélyét beleadta a helyzet kezelésébe, anélkül, hogy erőt fitogtatott volna.
Nekem EZT jelenti a liberális nevelés: a határozott, a szülő erejére és tudására épülő, de azzal vissza nem élő, szeretettel teli helyzetkezelést.
Tündéri gyerekeket nevelnek. Élmény a közelükben lenni. Élménysport. Adrenalin.
