romantic-1934223_1920

Enyhülés, ex játszmák az anyóssal

Egész nap fortyogott magában. Mert a párja nem hívta fel, üzenetet se írt és még egy vacak szívet se dobott át. Eddig minden összekapás után legalább egy szívet dobott. Vagy egy morcos szmájlit. Valamit. Életjelet.

Most semmit. Pedig ő volt a hibás, ez teljesen egyértelmű. Megbeszélte azt a nyomorult vacsorát az anyjával, pedig tudta, hogy ő arra a hétvégére a barátnőivel menne wellnesbe. Már le is foglalták a szobákat. Fél év után ez lett volna az első közös nagy csajos találkozás. Fél éve költöztek össze, azóta szinte el se mozdultak egymás mellöl. Ideje lett volna egy kis lazításnak.

csajos nap
csajos nap
Forrás:
instagram.com

Persze, hogy pipa lett, amikor meghallotta az anyóssal elköltendő vacsora hírét. Meg, hogy szinte kötelező…. na ne már. Amúgy se szereti az „anyósa”… nem is az anyósa, ő meg nem a menye, az exért rajong a Mama, még a képét se vette le a falról. Minden alkalommal, ahányszor csak látogatást tesznek nála, szembesül az előző csajjal. Miss Tökéletessel. A dokturandusszal. Bezzeg ő csak az érettségiig jutott el eddig. Az esélye annak, hogy felvegyék az orvosira meg egyenlő a nullával. És persze a mama szóba hozza majd a kis orvosnőt (a majdnem menyét), hogy milyen kedves volt vele a múltkor is, amikor összefutottak a kórházban…. Csak egy kávé volt kisfiam, hiszen tudod, milyen elfoglalt…. üdvözöl téged – teszi aztán hozzá MINDEN ALKALOMMAL.

Nem csoda hát, ha berzenkedik a gondolattól, hogy a Mamával vacsorázzon, inkább úszik egyet a jeges tengerben, mint, hogy órákon át hallgassa a fecsegését meg az ömlengését az exről.

Este se szóltak egymáshoz, és a másnap is fagyos hallgatásban telt. Végül nem bírta tovább. Oké, jó, lemondtam a csajokat – menjünk át anyádhoz.

Másnap este a fiú virágcsokrot vett. Gondosan válogatott óriási vörös rózsákat. Gyönyörűen becsomagoltatta, úgy vitte a vacsorára. A lány egy szót se szólt, ha jár a virág a mamának, hát jár.

heart-3215210_1920
heart-3215210_1920
Forrás:
pixabay

Aztán vacsora előtt leültette a lányt a fotelba, abba a fotelba, amely az édesapja kedvence volt, amíg az élt. Leültette , ő meg letérdelt elé. Előhúzta a rózsákat és egy kis dobozt.

„ Nagyon szeretlek. TÉGED szeretlek. Feleségül jössz hozzám?” kérdezte. Ő meg nem tudott válaszolni, csak ütődötten, megenyhülten bólogatott.

Még aznap este eltűnt az ex fotója a falról. Ki tudja miért.