Flórababa esete az alvással, és aludjon-e a kisbaba a szülők között az ágyban.

Az anyává válás hangos és szagos

Négy gyerek szülése és felnevelés után nem hiszek abban, hogy az ANYA az első gyermeke szülésével maga is megszületik.

Emberenként változó, de viszonylag hosszú idő telik el az ANYÁVÁ válásig, a magabiztos anyaság-tudatig.

Szerintem az első gyerek első pár hónapjában csak kapisgáljuk az anyaságot. Persze lehet ez is egyénenként eltérő, jómagam fiatalon szültem, talán ezért ez az őszinteség.

Elolvadtunk: elválaszthatatlanok egymástól a kisbaba és a nyuszik
Elolvadtunk: elválaszthatatlanok egymástól a kisbaba és a nyuszik
Forrás:
instagram

Új volt minden: a baba illata, látványa, hője és hogy kinn mozog, nem benn a hasamban. Új volt a teljesen felborult napirend, hogy a baba akkor alszik és ébred, ahogy az neki megfelelő és új volt, hogy én vagyok az, akinek a baba minden megnyilvánulására reagálnom kell. Azonnal. Félbehagyva csapot és papot, vagy fáradságtól, kialvatlanságtól kábultan is. Betegen is.

Mert egy anya nem lehet beteg, de én néha megfáztam, görcsöltem a menstruációknál, sokszor éreztem gyengének magam. A feladathoz is gyengének, bár ezt a világ semmi kincséért nem vallottam be. Mert egy anya erős, mindig mindenre kész, mártírként szoptat akkor is, ha berepedt a bőre, ha sajog a háta, ha akkora alvás mínuszban van, hogy csak zombi üzemmódban tud működni.

Akkor nem vallottam volna be, ma már sokkal őszintébb merek lenni és jó szívvel fel is mentem magam- és másokat is, ha nem tudnak, nincs elég erejük magabiztosan, hófehér nyári ruhácskában, egyik kézben portörlővel, a másikban a pogácsaszaggatóval  ötvenedszer is megszoptatni a kicsit, akinek jön a foga, és nem is éhes, csak az anyja bőre, illata, íze kell, hogy tompuljon a sajgás.

Az anya nem a szülés pillanatában formálódik anyává. Sokkal inkább a kihívásoktól tarka, döcögő órák és napok során, azokban a percekben izmosodik anyává, amikor a legkevésbé sem érzi alkalmasnak magát a szerepre. Az anyává válás egyrészről észrevétlenül zajlik, másrészt nagyon hangos és szagos: gyereksírás, savanyú tejszag és szennyes pelenkák cseréje, kétségek és önvád kíséri.

Aztán egyszer csak kisüt a NAP

Kisüt és egy reggel úgy ébredünk, hogy nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor a gyerekünk ránk mosolyog. Attól kezdve elengedünk dolgokat. Marad kihívás úgy is bőven, de a kérdésekre lassan magunk is tudjuk a válaszokat, vagy nem zakatolunk azon, ha nincs kapásból jó válasz. Tudjuk… úgy is megoldjuk VALAHOGY.

Figyelem  az ismerőseim is. Ki hogy vált vagy válik éppen anyává, rálátásom van egy olyan anyukára is, aki szerintem a második babánál SZÜLETETT meg. 
Az első gyerkőcnél téblábolt sokat, rokonságának nőtagjai túl nagy befolyást szereztek felette. Tette, amit mondtak neki,  néha jól össze is zavarták.

Aztán jött váratlanul a második baba, és szemlátomást tudja, mi a feladat. De nem is a feladatokhoz való magabiztos közeledés az, ami miatt látom, hogy immár ANYÁVÁ vált….. sokkal inkább azon a mélységes szeretettel teli lazaságon, ahogy hozzányúl a kicsihez, ahogy engedi, hogy a gyerek neki nekifeszüljön határoknak. Ahogy nincsenek görcsei azon, jól szeret e vagy sem, mi a jó a gyereknek. Mert tudja, mi a jó a gyereknek. Tudja, mi kell a gyereknek: az anyja. Úgy ahogy van, fiatalon vagy idősebben, erősen vagy gyengén, fáradtan vagy üdén… mikor hogy tud reagálni, válaszolni a gyerek igényeire. Válaszol, ahogy tud. De ott van, elérhető.

Nyitva van a szíve, de annyira nyitva, hogy a gyerek akár be is kucorodhat oda, ha szeretne.