clothing-2100208_1920

5 örök kifogás a turkálókkal kapcsolatban - melyik a tiéd?

Amióta csak megjelentek hazánkban, én magam is - az eredeti cikk írójával, Mengyán Eszterrel együtt - turkálóban vásároltam. Mondhatnám, hogy az első perctől kezdve környezettudatos okok miatt választottam a ruhabeszerzés ezen forrását, de nem lenne igaz.

Egyszerűen drágának találtam az ÚJ holmik árát, nem csak a saját pénztárcámhoz mérten (ahhoz is), de valójában óriási aránytalanságnak éreztem az alapanyag, a méterben vásrolható szövet, ruhaanyag - a ruha előállításának költsége - és a kiskereskedelmi ár között. 

flea-market-804760_1920
flea-market-804760_1920
Forrás:
pixabay

Nem vagyok tanult varrónő, de 15 éves korom óta lelkesen varrok (bizony ma is, és ugyanazon a varrógépen), és TUDTAM milyen óriási haszonnal dolgozik a ruhakereskedelem. Bár akkor még semmit se tudtam arról, hogy a ruhakereskedelem, de a ruhaipar is vérlázítóan alacsony bérekért és sokkoló körülmények között állíttatja elő azokat a darabokat, amiket aztán szemrebbenés nélkül, csillogó üzletekben árulnak nekünk, a világ szerencsésebb országaiban élőknek.

Mengyán Eszter, a fenntartható divattal foglalkozó blogján, a Holyduck oldalán évek óta nálam ezerszer behatóbban foglalkozik ezzel a kérdéssel. Egyik új cikkében pedig a turkálókkal szembeni fenntartásokat járja körbe. Mert tényleg nem mindegy, mennyire érezzük személyes feladatunknak környezetünk megóvását, és az öltözködés bizony az egyik leginkább testhezálló módja ennek.

A ruhavásárlás - ahogy Eszter fogalmaz: szavazat. Szavazat Földünk túlélése mellett. Szavazat az egészséges környezet mellet. Szavazat azok mellett a kiszolgáltatott emberek mellett, akik éhbérért varrják fel egyenként a csillogó flittereket a trendi pólóinkra. Szavazat a ruhaiparban dolgoztatott gyerekek mellett, akik előbb tanulnak meg cippzárt bevarrni a szűkített, szexi farmerjainkba, mint hogy megtanulnának olvasni, vagy tudnák hogyan kell játszani.

Szóval, amikor belépsz egy turkálóba, és egy pillanatra elfintorodsz, mert érzel valamilyen, addig ismeretlen és értelmezhetetlen szagot, akkor jusson eszedbe, hogy a turkálóban vásárolt holmival adsz egy esélyt az adott ruhadarab körforgásban való benntartásához. Amíg az a szekrényedben lesz, amíg viseled, addig nincs szükséged másik, új, és még újabb és még újabb darabra. Addig segítesz megbecsülni annak az embernek a munkáját, aki azt elkészítette. (Eszter blogján egyébként sokkoló adatokat is találsz arról, milyen iszonyatos mennyiségű ruha végzi a szemétben, szemétégetőkben. Mert a ruhák jelentős része el se jut a másodfelhasználásig, és a szegény országok lakói is már térdig járnak az általunk levetett holmikban...... köszönik, nem igazán használt ruhára van szükségük.)

De most térjünk vissza a cikk eredeti kiindulásához, Eszter Holyduck-on megjelent, a turkálókról írt blogbejegyzéséhez. 

Mert érdemes elolvasni. Szerintem találtok olyan pontot, amely már bennetek is megfogalmazódott.

Például ezt:

A turkáló büdös, a ruhák is büdösek – még mosás után is

"A turkálók többségének valóban jellegzetes „szaga” van. Mivel évtizedek óta turizom, tudom: ma már meglepően kevés helyen érezni. Sőt, van, ahol kifejezetten jó illat van. Viszont azt sem hallgatom el, hogy léteznek olyan turkálók, ahol átható az öreg ruhák szaga, de ne ijedjetek meg, ezeket sosem ajánlom figyelmeztetés nélkül. Főleg nem olyanoknak, akik csak most ismerkednek a second hand világával.

A turiból hazavitt használt ruhát azonnal a mosógépbe teszem vagy kézzel átöblítem. Eddig egyetlenegyszer sem éreztem mosás után a turiszagot.

Egyetlenegyszer tapasztaltam, hogy mosás után is szagosak maradtak a ruhák. Azok a holmik ősöregek voltak, és hosszú évekig érintetlenül álltak egy szekrényben."

A cikk folytatását a Holyduck.hu oldalán lelitek.