baby-784608_1920

Tudtam, hogy babát várok – mint ahogy tudtam, létezem

 „Vettem tesztet, mint mindenki más, vártam nagyon minden hónapban a csodát…. akkor már két éve gyúrtunk a babára. Eldöntöttük, ha ezen a nyáron nem lövünk gólt, akkor TÉNYLEG orvoshoz fordulunk, jöhet valamilyen segítőprogram. De azért halogattuk volna még a beavatkozást.”

Egy olvasói levelet adunk közre. Nekünk megérintette a lelkünket. Olvassátok szeretettel.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Forrás:
pixabay

"Azt hiszem, ha csak rajtam múlott volna a dolog, hamarabb kérek segítséget, nekem nem volt CIKI annak felvállalása, hogy valami gond lehet, de a párom szerintem nagyon félt valami nagy KIJELENTÉSTŐL, ami esetleg a férfiasságát érinthette volna.

Mondjuk, hogy alacsony a spermaszám, vagy lassúak a kis fickók… ilyesmi.

Ezért aztán hónapról hónapra hol erősebb, hol halványuló reménnyel vártam valamilyen eredményre. Ha késett, azonnal tesztet vettem, rohantam be az első alkalmas helyre tesztelni. Ha tudnátok, hány helyszínen kólintott fejbe a valóság. Plázában, mozi wc-ben, könyvtárban, egyszer még az adóhivatal „csak munkatársaknak” fenntartott mellékhelyiségébe is bekönyörögtem magam.

De semmi. Semmi. Semmi. Újabb menstruáció, újabb hónap. Ültünk a reményhintában, ahogy mások is sokan. Lengtünk ide-oda. Közben jöttek felénk a jóindulat szülte kérdések: „Na, mikor lesz már baba?”

Aztán egy nap,  - még nem volt igazán tavasz se, emlékszem, hogy csak vártam a tavaszt – úgy ébredtem fel, hogy minden feszülés elszállt belőlem. Előző  délután szerelmeskedtünk a férjemmel. Teljesen spontán, nem is tudom, mikor történt ez meg utoljára, hogy nem a baba volt a cél, nem a fogantatás lebegett a szemem előtt, hanem csak úgy megkívántam őt. A fiatal, feszes testét, a csókjait, a vonzalmát, az akarását….. Elcsábítottam a férjemet. És minden jó volt, úgy ahogy volt, hogy szaladt a konyha, hogy nem tudta befejezni a munkáját, hogy elkéstünk valami hülye szülinapi buliról… csak szerettük egymást.

És másnap azzal a lebegéssel a lelkemben – úgy ébredtem. Mintha valaki mázsányi súlyt vett volna le a vállamról: olyan boldogságot éreztem, amire nincsenek szavak. Nem kell elhinni, amit mesélek nektek, de kívánom, hogy éljetek át ti is ilyen szivárványszínű boldogságot, amelyet nem nagyon lehet földi jelzőkkel leírni. Csak, hogy édes. Meg könnyű. Meg repülés. Ilyesmi.

És tudtam, egyszerűen tudtam, hogy a testemben nem egyedül vagyok. Biztos voltam benne, mint abban is, hogy én magam létezem, hogy előző délután megtörtént a csoda.

Tesztet se vettem, tudtam, hogy babát várok.  Ma két éves a kisfiunk.

A férjem éppen füvet nyír. Nézem őt, ahogy a kopott, rojtos farmergatyájában tolja ide-oda a fűnyírót. Feszül minden izma, csorog róla az izzadtság. Értünk dolgozik. Be kellene csalnom ide, a hűvös szobába. Itt az ideje."