baby-2717347_1920

Te nem akartad ezt a babát, én meg nem tudtam, hogy mondjam el neked, hogy már itt van

Megbeszéltük, hogy várunk. Várunk legalább még három évet, aztán még egyet, aztán csúsztattuk tovább a LEHETSÉGES időpontot, mert sose volt igazán jó vagy alkalmas az életünk a babavállalásra.

Így érezted te, de én az egészről már a legelején teljesen mást gondoltam. Én az első naptól kezdve akartam a gyereket. Tőled. Tudom ijesztően hangzik, az is lehet ….ez az űzött vágy az anyaságra egy pasi számára, de ez van. Én ezt éreztem, kimondom. Legalább most megfogalmazom tisztán és őszintén.

baby-20339_1920
baby-20339_1920
Forrás:
pixabay

Én akartam, te nem akartad ezt a babát. De. Ez. A. Baba. Itt. Van.

Velünk van, és engem boldoggá tesz a létezése, még ha te kétségekkel küzdesz még mindig. Van e elég pénzünk (van), mi lesz a munkámmal, hogyan fogunk megélni (pont úgy, mint mások). És amúgy egyáltalán. Mi lesz a hétvégi kiruccanásokkal?(visszük a gyereket) A spontán döntésekkel.( a gyerek éppen elég spontán döntést hoz majd) A külföldi utakkal?(babával is lehet utazni)

Számolok én azzal, hogy évekig nem jutunk majd el külföldre? – kérdezted… és engem elszomorított a gondolat, hogy nem örülsz velem. Hogy amíg én életem legkalandosabb és legveszélyesebb, leghosszabb utazására, az ANYASÁGRA készülök és indulok, te még a gondolatától is szédülsz, hogy neked útitársnak kellene szegődnöd.

Nos, ha így érzel, rossz hírem van: EGY úton vagyunk már most is. És csak rajtad áll, hogy velem együtt lépdelsz ezen a nehéz, valóban nehéz és nagy buktatókkal, szédületes kanyarokkal teli úton, mint társ, vagy lemaradsz és hordár leszel. Cipeled azért majd a csomagokat, de nem leszel teljes értékű apa. Csak valaki, akit belekényszerített az élet ebbe a szerepbe. De nem engedem, hogy engem összetörjön a gondolat, hogy te kényszerpályán érzed most magad.

Ha nem akarod, nem kell velünk maradnod. Kitalálom majd én az életünket a gyerekkel, hagyok benne neked is helyet – ha igényled – de tudod….. már most nő a csalódás bennem. Nem erre számítottam. Te se erre számítottál? Nem, feleslegesen vádolsz, nem szándékos a teherbeesés, tényleg a sors keze, és a tiéd, aki SPONTÁN úgy döntöttél pár hete, hogy azonnal repülünk, meg se állunk, amíg valami meleg, homokos tengerpartra nem érünk. Mentem veled, a fogamzásgátló kis csomag meg otthon maradt. Mondtam is neked, de te spontán legyintettél erre, egy-két szem nem lehet baj, mondtad és nevettél. Én meg veled nevettem. Spontán és szívből szerettük egymást, de te annyira spontán vagy, hogy ezt már elfelejtetted.

Tudod, én boldog vagyok most. Hozzon bármit az élet, a te meg az én sorsomat akkor is összefonja ez a baba. Nem haragszom rád és ha nem kellünk, úgy fogom felnevelni, hogy ő se haragudjon rád. Mert ennyivel tartozom NEKI, hogy nem gyűlöletre, szeretetre nevelem. Védem a lelkét. Majd azt mondom, te is akartad, tiszta szívből vártad létezését és MI, te meg én nem passzoltunk össze. És tényleg, ahogy látom a tekinteted, még csak nem is hazudok. Mi tényleg nem passzolunk. Kár, hogy csak most értettem ezt meg.