Válásnál tanácstalanok a szülők, nem igazán tudják, milyen mélységekig avassák be a gyereket, a gyerekeket a valóságba. Egyáltalán, őszintén fel kell tárni, MIÉRT is következett be a válás?
A gyerek életkora döntő ennél a nehéz témánál, az egészen kicsiknek nem kell fogalmi szinten tisztázni a válás lényegét, de azt kommunikálni kell, hogy az apa vagy az anya elköltözik. Megváltozik az élete, ritkábban látja az egyik szülőt, elmaradnak majd azok a szertartások, amelyek a család és legfőképp a gyerek életének stabilitását adták.
Nem lesz ott az apa például a fürdetésnél vagy a vacsoránál, elmarad a közös meseolvasás, az összebújás és a cirógatás. Vagy lesz, de azt már csak az egyik szülő biztosítja számára napi szinten. A másik szülő pedig rendszeresen ekkor és ekkor.
Talán a legfontosabb annak megértése, hogy a kicsi gyerekeknek egyáltalán nem arra az infóra van szüksége, hogy KI a hibás, miért következik be a válás, hanem annak kommunikálására, hogy egyformán fontos mindkét szülőnek, szeretve van és BIZTONSÁGBAN. A válás ugyanis akkor is kihúzza a gyerek lába alól a talajt, ha az kulturált módon – a gyerek felé a lehető legnagyobb tisztelettel és gyengédséggel zajlik (nem szokott sajnos), de ha a felek nem ügyelnek arra, hogy a kicsi védve legyen, akkor komoly, hosszú évekre szóló traumát okoznak nála az események.
A nagyobb gyerekek, akik már láttak, hallottak és a maguk nyelvére valahogy le is fordították a történéseket – nos náluk se a vétkes meghatározása a cél. Ha kíváncsi az okokra, akkor nagyon egyszerűen, nem részletekbe menően és az ő szintjére konvertálva beszélhetünk a dologról: „nem minden pár marad együtt, megkoptak az érzések, elfáradt a kapcsolat…. találkozott apa (anya), valaki mással…… de hihetetlenül fontos, hogy messziről kerüljük az ilyen mondatokat:
A gyerek ugyanis a keserűség és csalódás diktálta mondatokból azt fogja leszűrni, hogy ő az, aki nem volt (most se) fontos, vagy még inkább…. tulajdonképpen miatta történt az egész. Ha ő jobb gyerek lett volna, jobban tanult volna, kevesebb feszültséget okozott volna…. akkor együtt maradt volna a család. Lenne apja, anyja, szülei.
De erről sokáig nem fog beszélni (lehet, hogy a szüleinek soha) de ez a gondolat, ez az önvád fogja mérgezni a lelkét hosszú éveken át.
Így, bármennyire is adná magát, vagy adná a düh és a bosszú vágya a szánkba a másikat vádló/magunkat, vagy a gyereket sajnáló mondatokat, inkább nyeljük le.
Nézzünk előre. Fókuszáljunk arra, ami megmaradt és arra, ami tényleg fontos abban a helyzetben: a gyerek testi-lelki egészsége.
