szakítás

Olvasói levél egy exnek - " Ezért hazudtál a szemembe és a hátam mögött is"

Egy olyan olvasónk levelét adjuk közre, aki egy mérgező párkapcsolatból szabadult. Olvassátok sorait tisztelettel.

Kedves Exem!

Úgy érzem, le kell írnom néhány mondatot, ami engem feszít, neked viszont a későbbiek során talán hasznodra lesz. Talán hasznát veszed további kapcsolataid során, legyen az bármely emberi kapcsolat.

Tudom, hogy nem szerettél engem, nem úgy, nem annyira, mint én téged, de nem is akarom centivel mérni, hogy ki érzett jobban vagy erősebben ….. Ennél sokkal fontosabb hiányt éltem át: a teljes tisztelet hiányát.

Leírom, mire gondolok:

Nem, nem a puszta udvariasság hiányzott, vagy a lovagi szellem, ami benned az elején se nagyon volt meg- az első pár napban nyitottad csak ki a kocsiajtót előttem, később már nem. Gond nélkül leültél az étteremben úgy, hogy én még álltam, és a pincér vette el tőlem a kabátom, miközben te már sört rendeltél magadnak. Ez „csak” neveletlenség volt, nem jutottunk el odáig, hogy bemutass a szüleidnek – de gyanítom, a neveltetés kudarca lehetett mindez. Számodra így volt természetes, gondolom édesanyád se kapott nálam udvariasabb magatartást. Pedig lehet megérdemelte volna. Mégiscsak nő, mégiscsak édesanya. De lapozzunk.

Amikor ugyanis a tisztelet hiányáról beszélek, az azt jelenti, hogy mint embert nem tiszteltél engem.

  • Ezért hazudtál a szemembe és a hátam mögött is.
  • Ezért gúnyolódtál a rovásomra abban a társaságban, ahol kizárólag TE érezted otthon magad.
  • Ezért loptál meg, vitted el a pénztárcámat úgy, hogy nem szóltál, és vendégelted meg  az én pénzemből a haverjaidat.
  • Ezért löktél neki a falnak.
  • Ezért fenyegetőztél azzal, hogy „fogjam be, mert ha nem… majd te befogod”
  • Ezért írogattál először a hátam mögött, aztán már előttem se titkolva az érdeklődésed más nőknek.
  • Ezért csaltál meg.

Nem tiszteltél. Nem szerettél.

De tudod mit gondolok?

Az az ember, aki képes így viselkedni, valójában önmagát se tiszteli. Egyetlen szép értéket se tisztel ebben az életben. Magadat aláztad minden olyan helyzetben, ahol engem szándékosan vagy csak úgy… otrombaságból bántottál vagy kínos helyzetbe hoztál.

Önmagadnak hazudtál, magad loptad meg, és a saját lelkedhez lettél hűtlen.

Tudom, most ezt még nem érted. Nem baj, majd egyszer (talán) felfogod ennek a levélnek az értelmét, üzenetét.

Nem tudok haragudni rád, már nincs bennem rossz érzés feléd. Most már tudom, hogy erős vagyok. Erősebb, mint számos sorstársam, mindazok a nők, akik ebben a pillanatban is hasonló kapcsolatban élnek. Akiket e pillanatban is megaláznak, kifosztanak, talán meg is ütnek.

Nekem volt elég erőm kisétálni az ajtón, új életet kezdeni nélküled.

Mondd milyen érzés volt az utánam becsukódó ajtó látványa? Éreztél mást is a dühön kívül? Vagy csak arra az egyetlen érzelemre voltál képes? Talán meg is ijedtél? Mert távozásom után hirtelen nem tudtad ki fizeti majd a lakásbérlés árát, a számlákat, a mindennapi sörödet?

Szívből remélem, hogy te magad, és nem sétált a csapdádba senki.

Vagy ha igen… kérlek bánj vele másként, mint velem bántál. Tiszteld azt az embert, aki melletted hajtja álomra a fejét.

Tiszteld létezését, álmait, céljait és véleményét. Tiszteld erőfeszítéseit, amit a te érdekedben (is) végez. Tiszteld érzelmeit, nőiességét és döntését, hogy téged választott.

Tisztelettel: az EXED