Egyéb kategória

Hogy segítsen a szülő JÓL, a kisiskolás gyerekének a tanulásban

Van olyan elsős, akinek a szeretettel teli figyelmen kívül nincs szüksége segítségre, más egy füzetet nem nyit ki, ha nincs ott a szülő mellette, megint másnak meg kellene a napi segítség, de ellenáll annak. Nem csak a segítséget utasítja el, de az egész oktatást úgy, ahogy van.

vous - 2019.09.10.
Hogy segítsen a szülő JÓL, a kisiskolás gyerekének a tanulásban

Mindhárom gyermek "tipus"  más és másféle módszert kíván és szülő legyen a talpán, aki képes megfelelni, mégpedig jól,  az eltérő segítséget igénylő gyerekeknek. Mert akár egy családon belül is lehet többféle elvárás, és ami jó az egyiknek, azt a másik figyelmen kívül hagyja, vagy minden porcikájával ellenáll.

De lehet jól segíteni? Egyáltalán FELADATA a szülőnek, hogy beleavatkozzon gyereke iskolai feladatainak elvégzésébe? Túl azon, hogy biztosítja a megfelelő hátteret, körülményeket, hogy gondoskodik a gyerek teljes fizikai-lelki jólétéről. Hogy hozza, viszi, kíséri, megtanítja közlekedni, valamint elősegíti a beilleszkedését az iskolai rendszerbe?

Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha a gyerek zökkenőmentesen és nagyon jól, sőt kiváló módon teljesítene – ha kihozná önmagából a legjobbat. Ez azonban nincs mindig így. A gyerekek teljesítménye változó, az iskolák is eltérnek egymástől, még a pedagógus személye is meghatározza azt – de még mennyire – hogy a gyerek hogyan veszi az akadályokat.

Nincs kétségünk affelől, hogy a szülők TÉNYLEG a lehető legjobbat akarják a gyereknek, csak sokszor tanácstalanok és TÉNYLEG nem tudják mikor, hol, hogyan nyúljanak bele a dolgokba.

  • Elég, ha lecsekkolja bepakolt e, mégpedig a helyes órarend szerint a gyerek? De ezt is, tulajdonképpen meddig kell lecsekkolni?
  • Mikortól elég, ha csak rákérdez a feladatokra?
  • Végig kell lapozni minden nap a tankönyveket, füzeteket, munkafüzeteket, rákeresni a leckére, ellenőrizni, elkészült e?
  • Kinek a dolga információt szerezni? Kell e a szülőnek csatlakozni, aktívan részt venni egy – egy szülői fb csoportba, csoportban?

Mikor sok a szülői szem, mikor kevés?

Nyilván nincs ezekre a kérdésekre általános válasz, kizárólag a gyerek személyisége, igényei határozzák meg a válaszokat.

Nekünk kell ismerni a gyerekünket, tisztában lenni képességeivel, készségeivel, nekünk kell tudni hol tart, milyen területen érettebb, milyen területek szorulnak fejlesztésre. Ismerni kell és elfogadni aktuális helyzetét is. Néha csak azért kell segítség, több segítség vagy a megszokottól eltérő segítség, mert a gyereknek nehéz napja volt, elfáradt, nyűgös, vagy éppen kudarc érte. Mert van ilyen. és amikor ez van, akkor az se megy neki, ami máskor már olajozottan siklott. Elakad a fejlődés, meg a napi rutin is megtorpan. Még azt is elfelejti, melyik hétre kell pakolni, szétesik a rendszer a kis lelkében, agyában. 

Verseny helyett

Vannak ennél is rosszabb napok, amikor a gyerek elsírja magát a lecke fölött. Nem érti, nem is érdekli, elveszti lelkesedését, önbizalmát, addig természetesen jelenlévő motivációit. Besokall, elege lesz, mert NEKI túl sok az infó, és hiába nézünk akkor a más gyerekére, mert annak megy, nincs elakadás….. nekünk a saját gyerekünk helyzetét kell megoldani, összahasonlítgatás nélkül. És ezt persze csak nehezíti, hogy az egész rendszer kimondva, kimondatlanul versenyhelyzetre épül. Az egyik legerősebb motivációként kellene még mindig működnie a győzelemnek, leginkább a más legyőzésének. Mert az egyik csak közepes míg a másik kiváló lett valamiből, ami versenyhelyzeten kívül normális teljesítmény elnne, hiszen az egyik gyerek ebben jó, a másik meg abban. Csak éppen iskolán kívül ezt nem MÉRJÜK, nem feltétlenül hasonlítgatjuk.

Rendszerbírálat helyett ezzal csak azt szeretnénk üzenni, hogy a szülő a lehető legtisztább módon vonja ki magát és ezzel gyerekét is a  versenyből. Arra fókuszáljon, ami a lényeg: a saját gyerekére, annak erősségeire. Nem kell hasonlítgatni, összemérni, pláne nem hangosan bírálni, mérleget vonni, kimondani, hogy bezzeg a másik. 

Az a jó, hogy a leckeírásnál is a gyerek egyéni szintjére figyelünk, és csakis önmagával mérjük össze, fejlődött e, és ha igen mennyit az előző naphoz, héthez, feladatmegoldáshoz képest. 

Fontos kérdés, és egyre gyakrabban felmerül, hogy rendben van e az, ha a szülő MEGÍRJA a gyerek helyett a leckét. Mert megsajnálja, mert egyszerűen látja, hogy az sok. lehet nem az osztály általános szintjéhez képest sok (és a pedagógus nyilván ahhoz méri a lecke mennyiségét), hanem a gyerek saját szintjéhez /aktuális állapotához képest sok. 

Bevalljuk, a szerkesztőségünkben végzett mini közvélemény kutatás  szerint szinte minden szülő folyamodott már ehhez a megoldáshoz. Minden szülő lépett már cinkos szövetségre a gyerekével, amiről aztán az iskolában hallgatnia kellett a gyereknek, bár a legtöbbször kiszúrja a pedagógus, hogy volt SEGÍTŐ KÉZ a a leckeírásnál.

Néhányan azonban túlléptek ezen, és ha úgy látták, hogy a gyerek nem fog boldogulni ésszerű, egészséges idő alatt a feladatokkal, és az nem azért történik így, mert nem érdekli, vagy hanyag (bár elsős, kisiskolás gyerekeknél számunkra ezek a fogalmak amúgy is értelmezhetetlenek), akkor azt írásban jelezték a pedagógusnak. Egyben azt is üzenték ezzel, hogy figyelnek a gyerekre, tökéletesen képben vannak hol tart az osztály, milyen tananyagot veszenek, vagyis a gyerek a megfelelő figyelmet megkapja otthon, csak éppen felhívták a pedagógus figyelmét a differenciált bánásmód fontosságára. Egészen pontosan arra, hogy adott helyzetben a gyereküknek szükségük van a differenciált bánásmódra. 

Volt olyan pedagógus, aki ezt komolyan vette, és partnernek tekintette a szülőt, épített annak együttműködési szándékára és figyelmére, más egyszerűen megsértődött és a munkájába való beavatkozásként élte ezt meg. (El is vitte aztán az a szülő más iskolába a gyereket, mert nekik erre szerencsére volt lehetőségük).

A lényeg azonban az, hogy IGEN, segítsünk a gyereknek, a lehető legjobb tudásunk szerint, ha lehet ne kalóz üzemmódban, hanem az iskolával és a gyerekkel is szövetségben. 

Meddig segítsünk? Nyíltan addig, amíg a gyerek azt igényli, a háttérből, óvatosan, úgy, hogy a gyerek azt észre se vegye…. egy életen át……

Ajánlott cikkek