Egyéb kategória

Az ikrek több mint tesók?

A páromnak van három lánya. Az idősebbek ikrek, a kicsi meg nagyon rövid idő elteltével csatlakozott hozzájuk. Alig egy év van az ikrek meg a harmadik lányka között. Összenőttek, összeforrtak ők hárman.

vous - 2019.09.27.
Az ikrek több mint tesók?

Vagyis ez a látszat, mert olyan kicsi a korkülönbség. A valóság azonban az, hogy az ikrek mindennél és mindenkinél jobban összetartoznak. Egyszer készítettem egy családon belüli interjút is velük egy másik oldalra. Ott elmondták az igazságot az érzéseikről. Mely szerint nekik a szívük is szinte egyszerre dobban. De éppen azért, mert van egy harmadik tesó, ők nagyon ügyelnek arra, hogy a húguk ne kerüljön perifériára. Ők így hárman testvérek, csak a nagyobbak a születési időpont miatt kicsit jobban.

Hasonlítanak egymásra nagyon – nem csak én látom, ez teljesen nyilvánvaló. A hangjuk meg teljesen egyforma. Amikor még nem csak mobilon hívtam őket, célzottan, elég sokszor lőttem mellé, ők meg szerettek ezzel játszani, hogy a másiknak adták ki magukat pár pillanatig. 

Ugyanakkor látom a különbségeket is: a mentalitásban egész erősen megnyilvánuló eltéréseket. Az egyik lány takarékos, megfontolt és jövőre fókuszáló, a másik lány laza, csupa derű és az utolsó fillérjét is elszórja. A harmadik valahol kettejük között helyezkedik el.

Ikrek és a harmadik

Ikrek és a harmadik
Forrás:
pixabay

A témával foglalkoztunk már régebben is, és a mai nap, amikor a nap témája az IKERLELKEK, egy kicsit leporoltuk nektek ezt a régebbi anyagot.

A cikket Sarkadi Niki írta:

"Vajon milyen lenne, ha lenne egy ikertestvérem? Ez az a kérdés, amin már biztosan ti is elgondolkodtatok. Nekem olyan dolgok jutottak először eszembe, hogy egyforma ruhában járnánk és egymást „helyettesítenénk” a suliban. De vajon tényleg így működik ez a valóságban is? Iker olvasóink mesélték el saját történeteiket.

Olvasónk, Evelin története

„Az anyukánk mindig nagyon szeretett minket egyforma ruhába öltöztetni, sőt, minden nap egyforma ruhában voltunk. 9 éves korunkig ez így ment, aztán anyukánknak be kellett feküdnie a kórházba a kistesónkkal a pocakjában. Egy hétig, amíg a kistestvérünk meg nem érkezett, apuval voltunk otthon. Nem volt, aki reggel kikészítette volna a ruhánkat, apu ránk bízta a döntést. Tesómmal ott álltunk reggel, néztünk egymásra, merthogy nem ugyanazt a ruhát akartuk felvenni és megegyezni sem tudtunk. Megmakacsoltuk magunkat és mindketten abban a ruhában mentünk iskolába, amit kiválasztottunk. Emlékszem a csodálkozó tekintetekre, mikor aznap reggel beléptünk az iskolába, aztán az osztályterembe… mindenki odaszaladt hozzánk, hogy mi történt, betegek vagyunk? Összevesztünk? Azóta is különböző ruhákba öltözködünk… de ez így nagyobb buli. Így 2x annyi ruhát tudunk cserélgetni, egymástól kölcsönkérni.

Ő a testvér, aki mindent tud rólad, aki a legjobb barátod, és aki nem mellesleg iszonyatosan hasonlít rád.

A cikk folytatását itt lelitek.

Ajánlott cikkek