gyertya

Elment a gyerekek védőangyala – Elhunyt Vekerdy Tamás

Nem tudtam aznap, halálának napján írni erről. Hírként kezelni. Rárepülni, kisajtolni belőle, amit ki lehet sajtolni. Kattintásszámra lehúzni egy olyan ember életének végét, aki az utóbbi évtizedekben talán a legtöbbet tette azért, hogy a gyerekek értő, egészséges figyelmet kapjanak a szülőktől, intézményektől.

Most gyorsan leírhatnám, hogy igen, ismertem személyesen is, meghallgattam sok előadását, időnként kértem tőle tanácsot, szakértést egy-egy cikkhez. De ez nem számít. Mélységesen tiszteltem őt. Tiszteltem elhivatottságáért, kozmikus tudásáért, lelki erejéért,  azért, hogy vállalta véleményét és azt minden körülmények között fenntartotta. Bárkivel szemben, bármilyen vonallal szemben.

Nem akart ő mást, csak azt, hogy a gyerekeket ne tapossa meg az élet, hogy a szülők, szeretettel teli gyerekek felé fordulása, a legjobb legyen.

Mert feltételezte azt, hogy minden szülő jót akar, a pedagógusok is jót akarnak, de a sok jó szándék között elveszik maga a gyerek.

Egészen pontosan a gyerekek gyerekkora. A játékidő. Az a pótolhatatlan és mindenekfelett értékes játékidő, amikor a gyerekeknek számonkérés nélkül lehet fejlődni. Leckéztetés és minősítés nélkül tanulni, okosodni, jobbá válni.

Le akarta venni a gyerekek terheit, amiket indokolatlanul raknak rájuk a felnőttek – mert teher alatt nő a pálma ugye…… ő nem hitte ezt. A szeretet növekedést serkentő erejét hirdette. Az elfogadásét. A pontos, értő és gondoskodó szeretet erejében hitt. A humor nevelő erejében. De mindenekfelett abban, hogy az ember örömre született. Abban hitt, hogy a gyerekeknek örömmel teli gyereklétezés jár. FELTÉTLEN elfogadás és korlátok nélküli kapcsolódás.

A dicséretben hitt, nem a büntetésben. Az ölelés lágyságában hitt, nem a vasszigorban.

Az engedékenységben hitt és abban, hogy szabad hibázni.

Abban hitt, hogy a gyereknek is joga van hibázni, mást gondolni, véleményt nyilvánítani, akár lázadni is.

A szülőkben is hitt. Híressé vált cikke, a VASALÁSRÓL rámutatott arra nagyon is egyszerű, de annál fontosabb elcsúszásra a nevelésben, hogy a külcsín NEM lehet fontosabb az ölelésnél, a gyerekkel töltött oldott játékkal, nevetéssel, csikizéssel, szeretettel teli összebújással töltött időnél. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ne a ruha legyen ránctalan, hanem a gyerekeink lelke.

Sokat tanultam tőle, sokat segített tudása és elfogadó szemlélete a saját gyerekeim nevelése során , és akkor is, amikor másokat bátorítottam nagyobb engedékenységre, lazaságra. Vasalásmentes, szabad életre.

Hálás vagyok nagyon, hogy ismerhettem, olvashattam, tanulhattam tőle.

Isten nyugosztalja. R.I.P

600

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954 és 1958 között.    A jogi pálya nem vonzotta, így a Nemzeti Színházhoz került statisztának, emellett házitanítóskodott. Akkoriban kezdett el járni a Török Sándor köré csoportosuló társaságba, amelynek estjein az antropozófia atyjának, Rudolf Steinernek életműve volt a központi téma, akkor találkozott először a Waldorf-pedagógia módszereivel is. 1959-ben a Család és Iskola című lapnak lett munkatársa, közben elvégezte a BTK pszichológia szakát, ahol 1967-ben kapott diplomát. Diplomamunkáját a japán nó színháztörténet kiemelkedő alakjáról, Zeami mesterről írta.    Ádám Ottó a Színművészeti Főiskolára hívta óraadó tanárnak színészpszichológiát oktatni 1969 és 1972 között, emellett dolgozott nevelési tanácsadóban és részt vett Mérei Ferenc szemináriumain, ahol pszichodrámát, pszichodiagnosztikát tanult. 1982-től az Országos Pedagógiai Intézetbe, az Iskolafejlesztési Központhoz került, több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről.    Érdeklődése teljes egészében a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia felé fordult, pályája további részében minden tudását és energiáját ennek hazai megismertetésére, elterjesztésére és oktatására fordította. Részt vett 1987-től 1991-ig Solymáron a Waldorf-óvoda és iskola megszervezésében, 1991-től pedig a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1998 és 2002 között az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke volt, 1999-től a Pedagógus-továbbképzési Központ igazgatója.    Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Szépirodalmi művei közül sikert arattak a Borisz és Gleb, a Jelenetek Rákóczi életéből, a Családom történeteiből, a Zsidó könyv és a Széchenyi című munkái is. 2003-ban Vekerdy címmel interjúkötetben vallott családjáról, pályájáról, a művészettel kapcsolatos élményeiről.    Munkásságát több díjjal is elismerték: 1996-ban az oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díjat vehette át, 2000-ben Budapestért Díjat, 2006-ban Pro Scholis Urbis-díjat, 2014-ben Hazám-díjat kapott. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották. (Forrás: MTI)