Fuss, család, fuss!

Balhé és megrázó jelenetek a TV2 forgatásán - videó

A Fuss, család, fuss! 18. adásában volt feszültség, sérülés és dráma is. Hatalmas küzdelem után derült ki, melyik család léphet biztosan pályára Lőcziék mellett a műsor fináléjában, és kerül egy lépéssel közelebb a 10 millió forintos fődíjhoz. Fájdalmas volt nézni, ahogy Gréti lába kifordul, az utána következő hanghatásokat pedig lehetetlen leírni... 

Eddig három Fuss, család, fuss!-adáson vagyunk túl a héten. Megtörtént az, ami a műsor elmúlt három hetében soha: helycsere a lakókocsiban. Hétfőn Bukiék elvették a luxit és annak minden előnyét Lőcziéktől. Ehhez - a spártai felvidéki Buchinger család kőkemény küzdeni tudásán kívül - hozzájárult az is, hogy Tápai Szabina csapatában sérülés miatt le kellett cserélni Katikát Gabikára, majd ismét sérülés miatt Gabikát Orsira. Összeszokottsággal még véletlenül sem lehet megvádolni a pirosakat.

A hétfői csorbát Lőcziék kedden köszörülték ki. Amikor nyerni kellett, hozták a szokásos színvonalat. Amint komoly tétje lett a dolognak, nevezetesen az, hogy ki jut elsőként a döntőbe, a Tápai-kommandó ledarálta a komplett mezőnyt MMA-harcosostól, móka- és sminkmesterestől együtt. Mégsem ez volt a legnagyobb szenzáció az hét első két adásában, hanem a lilában versenyző Lipők klán. Katus Attila nagyon durván felhozta őket a semmiből. Abszolút méltó ellenfelei bárkinek úgy, hogy a show első heteiben kb. tökön rúgták saját magukat. Valahogy a győzelemről azonban mindig lecsúsztak.

Fuss, család, fuss!
Fuss, család, fuss!
Forrás:
TV2

És eljött a szerda, a Hármak Napja. Bukiék, Lipőkék és a pénteken bekerült Szabóék készülhettek csatára. A pszichológiai hadviselés már korán reggel elkezdődött, igaz, nem onnan, ahonnan vártuk volna. A biztos döntős - másodállásban jelenleg féllábú - Lőczi Katika állt bele úgy Lipőkné Adába, hogy a katonai sátorban már csak a "Gyere ki, üssünk össze!" mondatot hiányoltuk. Nagyon szívesen megnéztük volna Palik László kommentálásában, ahogy összeüt a két háziasszony. Innen is javasoljuk a készítőknek, hogy csináljanak egy spinoffot, amiben ez megtörténik. Imádnánk! 

Objektum doboz

Az út a döntőbe egyébként nem nevezhető leányálomnak. Nehéz pályát kellett teljesítenie annak, aki közelebb akarta magát tudni a 10 millió forinthoz:

  1. Egyensúlyozni egy vékony pallón
  2. Felfutni egy meredek falon
  3. Leereszkedni egy hálón
  4. Kúszi, mászni
  5. Egyensúlyozni farönkökön
  6. Hat gumit átcsúsztatni egy oszlophoz, egy-egy emberrel a gumiban 
  7. Feldobálni az oszlopra a gumikat
  8. Leszedni a gumikat
  9. A gumikkal együtt befutni a célterületre

Itt jött a meglepetés. Lipőkék visszatértek régi önmagukhoz, Katus Attila brigádja bohócokat meghazudtoló ügyetlenséggel verekedte végig magát a terepen.

Meg is lett a jutalmuk, olyanok lettek, mint a tejfog: rohadt korán kiestek.

Bukiék és Szabóék küzdöttek meg végül a döntőért, és a harc nagyon izgalmasan indult. Szabóéknak minden esélye megvolt, hogy legyőzzék Bodó Imi seregét, ám egy óvatlan mozdulat megpecsételte sorsukat. Amikor az egyik körben Gréti leugrott az első akadályról, aláfordult a bokája. Már magát a mozdulatot is rossz nézni, de az ordításától a hideg futkos a hátunkon. 

Objektum doboz

Megvan az az érzés, amikor látsz egy sérülést vagy csak mesél róla valaki, és hirtelen te is elkezdesz fájdalmat érezni ugyanazon a ponton? Na, ez tipikus példája ennek...

A bajt tetézte, hogy idő közben az apuka, Gábor is lesérült. Ki kell emelni, hogy egyikük sem kért cserét, azonban innentől már csak formalitás volt a meccs. Hiába volt 4:4 is az állás korábban, Buchingerék átgyalogoltak a Szabó famílián.

Csütörtök este a Második esély keretei között Lipőkék és Szabóék fognak meccselni. Több tényező is döntő lehet párharcban. Összeszedik magukat a morálisan teljesen széthullott Katus-tanítványok? Kér-e cserét Gréti és Gábor? Huszti Kata csapata talán jobban járna, ha Gábor helyett friss erő érkezne. Nem túlzás, ha azt mondjuk, az elmúlt három hét legfontosabb adása következik. Aki nyer, biztos döntős. Aki veszít, a legrosszabbkor, a finálé előtt kényszerül párbajra egy friss kihívó ellen. Fuss, család, fuss! 19:20-kor a TV2-n!

Objektum doboz