Egyéb kategória

„Eljön az idő, amikor te és én együtt leszünk” – Hogyan kell újrakezdeni egy kapcsolatot?

Sokszor mondtad a szakítás után, hogy eljön majd az az idő, amikor te és én együtt leszünk, de addig éljek, legyek boldog és türelmes. Útravalót adtál a nélküled folytatott élethez. Ami bevallom, nem megy. Kezdjünk újra egy másik és közös történetet! Rontó Judit írása.

vous - 2020.06.25.
„Eljön az idő, amikor te és én együtt leszünk” – Hogyan kell újrakezdeni egy kapcsolatot?

Szeretlek, ez biztos. Mint ahogyan az is, hogy a nap mindig felkel, és állandóan lenyugszik. És sokszor az is, hogy gondolatban én is szakítok, majd újra együtt vagyok veled.

Hidd el tudom, hogy sokat veszekedtünk és sokszor bántottalak. Nincs olyan nap, hogy ne kúszna be a fejembe egy-egy ilyen mozzanat.  Bocsáss meg, kérlek! Majd a borús, negatív gondolatok helyét átveszik a boldog pillantok, érzések, jelenetek. Amikor először találkoztunk, majd megcsókoltál és ahogyan kézen fogtál, hogy mi már csakis együtt fogjuk folytatni az életet.

Tudtam, hogy erre csak a szerelem lehetett képes.

Változtam. Írhatom neked, hogy ilyen és ilyen lettem. Mondhatok nagy szavakat, de érezni és látni is kell, hogy igazak legyenek.  Ahogyan az is, hogy a szívemben a sok szomorúság és a szakítás utáni depresszió sem szakította ki a szerelmet. Pedig sokan mondják, hogy lépj túl, engedd el, ne keresd! Tanácsokat adnak a szintén boldogtalan emberek.  Fáj a hiányod, fáj, hogy nem tudok rólad semmit sem. Hiányoznak a jó és már nem létező hétköznapi dolgaid. Vagy ahogyan az is, mikor nézem az arcodon tükröződni, amikor tervezel, alkotsz. Amint jársz, kelsz a lakásban. És az is, amikor látom a szemedben az irántam érzett szerelmet, és ahogy kiejted, hogy szeretlek.

Forrás:
Depositphotos

Nem tudom és nem is akarom mással tervezni az életet.  

Annyira sokat vártam rád és arra, hogy felforgasd az életemet, hogy a feleséged, hogy a gyermeked anyja legyek. Mondd meg, hogy lehet létezni majd úgy, hogy azon gondolkodom mindennap, hogy én vajon mit tehettem volna meg?

Hogyan kell újrakezdeni, vannak-e rá szabályok, ezt sem tapasztaltam még meg. De készen állok rá, hogy ezt is megtanuljam veled.  És már jó lenne élőben leforgatni ezeket a jeleneteket, hogy ebben a vágatlan filmben én is kapjak főszerepet.

Tudom, hogy te a sorsban és az eleve elrendeltetésben hiszel, én pedig benned és magamban hiszek.

Ajánlott cikkek