Egyéb kategória

Vigyázat! Ezeket a kérdéseket SOHA ne tedd fel az anyukáknak!

Akik nemrégiben váltak édesanyákká, jól tudják, milyen az élet egy újszülöttel. A nagy örömök közepette annyi mindent él át az anyai lélek és test is, hogy nehéz lépést tartani a megváltozott életmóddal. A társas interakciókra pedig néha szüksége van a kimerült anyukának is, aki már alig tud menekülni a fülbemászó gyerekdalok elől. Ekkor találkozik a rokonsággal, barátokkal ismerősökkel és ahogy az lenni szokott, megannyi kérdéssel.

vous - 2021.06.03.
Vigyázat! Ezeket a kérdéseket SOHA ne tedd fel az anyukáknak!

Nem azzal van a baj, hogy kérdezgetjük az édesanyákat, hanem hogy miről kérdezzük. Vannak ugyanis szinte már tiltólistás kérdések az édesanyák körében, amitől egyszerűen feláll a szőr a hátukon. Ha szeretnéd, hogy a szóban forgó szülő továbbra is kedveljen, akkor jobb, ha tovább olvasod a cikket!

Jó baba?

Úgy tűnik, ennek a kérdésnek az utálata áll az első helyen, a megfáradt anyukák körében, mert egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele. Legszívesebben csak egy szarkasztikus választ szeretnének adni a kérdésre, ami nyilvánvalóan a gyerek étkezési és alvásrutinjára vonatkozik. Képzeljétek csak a meglepődött arcokat, ha így válaszolnának: „Amikor éppen nem pókerezi el a pelusra valót, akkor általában jó baba!”

Nem azzal van a baj, hogy kérdezgetjük az édesanyákat, hanem hogy miről kérdezzük.

Nem azzal van a baj, hogy kérdezgetjük az édesanyákat, hanem hogy miről kérdezzük.
Forrás:
Unsplash.com

Jól szopik?

Magával az érdeklődéssel nem lenne gond, hiszen a baba jól tápláltsága felől kérdeznek, de valahogyan maga a megfogalmazás igazán kétértelmű gondolatokat ébreszt a kérdezettben. Arról nem is beszélve, hogy nem minden édesanya éli ugyanúgy át a szoptatást, így lehet, hogy igazán kényes pontra tapinthat a kérdező, ezért ez is inkább kerülendő kérdés.

Mikor jön a kistesó?

A közelmúltbeli emlékek a szülés fájdalmáról, a rengeteg aggodalom és figyelem, amik még mind új impulzusok az anyukák számára, nem vetik fel a kistesó kérdését. Sokan mégis rákérdeznek, még ha csak heccelésként is, de odavetik ezt a témát is, ami szintén irritálja a kismamákat.

Sokat sír?

Egy baba még nem tudja kellőképpen kifejezni magát, így a sírással tud kommunikálni édesanyja felé, aki pedig egy idő után tudja, hogy éppen mire vágyhat a kicsi. Szóval ezzel a kérdéssel biztos végeredmény lesz a nagy sóhaj, és a szemforgatás.

Vannak tiltólistás kérdések az édesanyák körében, amitől egyszerűen feláll a szőr a hátukon.

Vannak tiltólistás kérdések az édesanyák körében, amitől egyszerűen feláll a szőr a hátukon.
Forrás:
Unsplash.com

Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés:

Jó, de akkor mit kérdezzünk?

A válasz egyszerű. Sokszor nincs is szükség folyamatos kérdésekkel bombázni az édesanyát, hogy érezze, hogy törődünk vele. Teljesen rendben van, ha hagyjuk, hogy azt osszon meg velünk, amit szeretne. Emellett elég az is, ha elmondjuk mennyire aranyos a kisbabája, esetleg a neve felől érdeklődünk, nem kell belemenni a legkényesebb témákba, amiket valószínűleg mások sem tolerálnának. Ha kerülöd ezeket a kérdéseket, amiktől minden kismama kiborul, akkor biztosan szívesebben mesélnek, és osztják meg tapasztalataidat, ha te is anyuka leszel.

Ajánlott cikkek