Ads Interactive 1200x360 (2)

Lehet, a pasid még nem, de mi már tudjuk, hol randiztok idén ősszel!

Hihetetlen, hogy nemrég még arról írtunk, milyen tippjeink vannak a nyárra, ha elmennétek a pasitokkal romantikázni, most pedig már forró tea és puha takaró társaságában azon gondolkozunk, hova küldjünk titeket randizni a hűvösebb hónapokban. Nyugi, ha ránk hallgattok, idén ősszel sem fogtok unatkozni!

Dekoráljátok ki a lakást!

Az évszakváltásban az egyik legjobb dolog, hogy az adott időszakhoz igazíthatjuk otthonunk dekorációját. Végre előkerülhetnek a puha takarók, gyertyák, bögrék, az őszi színekben pompázó díszpárnahuzat, kopogtató az ajtóra na és persze a TÖKÖK.

Tökfaragás nélkül nem múlhat el az ősz, ugye?

Ha a kis csecsebecsékért nem is rajonganak a pasik, a tökfaragásban tuti szívesen segítenek! Ilyenkor előbújik belőlük a gyermeki énjük és garantáltan valami őrültség sül ki belőle, ráadásul remekül is szórakoztok közben!

Objektum doboz

Próbáljátok ki a páros masszázst!

A szeptember, október sosem könnyű, hisz szembesülünk azzal, hogy csak kettőt pislogtunk és elröppent a nyár, újra vissza kell ülni az iskolapadba vagy a nyaralásról visszatérve belevetni magunkat a munkába, ami sok helyen kiemelten pörgős időszak. Nem csoda, hogy egy hónap alatt jobban elfáradunk, mint máskor fél év alatt. Jöhet egy kis lazítás, mondjuk egy páros masszázs formájában? A páros masszázs egyedülálló élményt nyújt, emocionálisan is egymásra hangolódhattok és újult erővel folytathatjátok a napot!

Objektum doboz

Fedezzétek fel a legszebb kirándulóhelyeket!

Nyáron a legtöbben vízparton töltik a szabadidejüket, na de ősszel, hova mehetünk, ha ki akarunk mozdulni a négy fal közül? Hát persze, hogy kirándulni! Ősszel még csalogatóbbak a színpompás erdők, már nincs hőség, de még a hegyekben sincsen túlzottan hideg, röviden minden adott, hogy nyakunkba vegyük az országot! Hogy igazán romantikus legyen a program, vigyetek magatokkal egy piknikkosarat és ebédeljetek a természetben!

Objektum doboz

Bújjatok el a világ elől egy erdei kis faházban!

Most őszintén, van romantikusabb annál, amikor egy finom bor társaságában összebújsz a pároddal, halk zene szól, az ablakpárkányon esőcseppek kopognak, a kandallóban pedig tűz ropog?

Mindez egy erdő mélyén, ahol nem zavarja meg semmi a meghitt pillanatot? Nem kell túlgondolni a szervezést, keress egy szimpatikus szállást, ha csak egy éjszakára is, de megéri kicsit elbújni a világ elől.

Objektum doboz

Ti milyen romantikus programot terveztek idén ősszel?