Nálatok ki vasalja a nadrágot?

Munkamegosztás. Viták. Sunnyogás. Játszmák. Párkapcsolati dominancia. Ismerős a felsorolás? Aktív vagy passzív játékosok vagytok a nagy házon belüli „ki nevet a végén?” társasjátékban?

Őszinte leszek, én bizony nem vasalok. Se így-se úgy. Nem vasalok, mert - évekkel ezelőtt gyártottam már ehhez ideológiát – energiatakarékos üzemmódra kapcsolva élek. Nem vasalok (klasszul teregetek és hajtogatok), nem vásárolok műanyag szatyrokat, több napra főzök előre, és ha lehet, nem dobok ki ennivalót. Környezettudatos vagyok, de egy kicsit rendetlen. A párom szerint. Egy barátnőm másként fogalmaz: szerinte se vagyok rendes ugyan, de házias, az igen – és én értem és élem a különbséget. (Remélem, ti is!)

A nem vasalás mellett azonban ahhoz se ragaszkodom, hogy én vasaljam feszesre az életünket. Nem hajtok előnyökre, nem akarom én megmondani a tutit, de azt se viselem jól, ha más akarja eltüntetni az én életem ráncait és helyettem akarja eldönteni mire mondjak igent vagy nemet.

Dominanciára tehát nem török, de egyenlőségre igen. És arra, ha kell, hangosan. És játszom is ha lehet, mert játszani azért jó. Ha az nem csap át durva játszmákba.

Például szívesen kivasalom azért a párom ingét, ha az alkalom nagyon ritkán mégis úgy kívánja. És megmosom, vagy megmasszírozom a hátát – és ehhez nem kell kölcsönösség, és nem mérem stopperrel se hány percig tartott a kényeztetés. Öleléssel várom és csokit csempészek minden nap a táskájába. Vagy apró cetliket. Cserébe nincs elvárás, de észreveszem, ha ő tesz értem ezt-azt. Hogy kiporszívózza és lemossa a kocsimat. Hogy szó nélkül kicseréli a wc papír gurigát ezredszer is. Hogy felszeli a nyers húst helyettem, és megpucolja a halat. Hogy kidobja a hűtőből a fonnyadt salátát. Hogy sose kell nekem levinnem a kukát. (Nem nehéz, de tudja, utálom, hogy zörög a betonjárdán). És én úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy titokban már megint átrendezte a tányérokat a mosogatógépben. (Szerinte tök béna vagyok, és fordítva pakolom be a poharakat, bögréket.)

Cserébe ő nem veszi észre a porcicákat a hálószoba sarkában, vagy észreveszi, és játékos szafarit rendez – úgy írtja ki őket. Néha azért morog és az ujjával engem is célba vesz... Főleg, mert allergiás, bár eddig nem derült ki mire. Szerintem a porra, meg rám. Szerinte meg hülye vagyok, amikor ilyeneket gondolok.

Ilyenkor vitázunk. Én haragszom, mert pasi és az utolsó- utolsó-utolsó előtti pillanatig nem hajlandó orvoshoz menni. Ő meg haragszik, mert az ő teste, az ő allergiája, ne döntsek, intézkedjek helyette soha. Igaza van? Nem tudom.

De játszunk örömmel. Porral, bögrével, érintéssel, cetlikkel, szavakkal. Egymásért. De hatalomért soha.