A szex ötven szürke árnyalata lehet, hogy lila

Egy ideig a csapból is ez folyt. Szürke árnyalatot kapott a ruha, füstös szemhéjakra, repedezett, szürke aszfaltra fókuszált, rárepült mindenre a sajtó, amiből plusz egy szürke verítékcseppet még kisajtolhatott.

Trendi lett a szürke, a szembekötősdi, a gúzs, az ostorcsapkodás. A dominancia hangsúlyozása, ami ötlettelenül, nulla csavarral kötődött persze a márkás öltönyhöz, selyemalsóhoz, magánrepülőhöz.

Egy pár hétre izgalmassá vált a megalázás és a megaláztatás – az is bekukucskált a szadomazóba, akit úgy egyébként nem hozott lázba a szájpecek.

Sokan hitték, ez a szexuális gyönyörök csúcsa, és nem esett le, hogy a valódi szadomazo köszönő viszonyban sincs a meglesett, átemelt, giccsé torzított aktusokkal. A BDSM kultúra hívei és művelői amúgy köszönik szépen, jól vannak, de nem volt szükségük a kétes népszerűségre, főleg annak szürkévé fakított árnyalatára. Ettől függetlenül azért megugrott a szexboltok forgalma, a tulajok pluszrendelést adtak le korbácsra, bilincsre. És talán olyan is akadt, aki hamuszín ruhában, vérző csapásnyomokkal a hátán mondta ki a boldogító igent szájkosarat viselő párjának, aki ezen okból csak bólintani tudott a vérgyöngyökkel kecsegtető, közös jövőre.

Ideje rehabilitálni a lilát

Ennyit a szürkéről. Van azonban a szex lila árnyalata, ami a vad fájdalmat nem feltétlenül igénylő, de a felek szenvedélyét igenlő módja a szerelemnek. És most nem a letépésre ítélt, lila, szexi neglizsére utalok, amit amúgy kevesen húznak magukra, mert úgy hiszik, a lila az a kielégületlenség színe. Nem tudom, ezt ki dobta be a közös nagy tudatalattiba, de azért akad ellenpélda. Ezt nem is ragoznám tovább, de azért úgy vélem, ideje rehabilitálni a lilát. Mert szerethető, szexi és szenvedélyes szín.

A lila bugyi dicséretén túl azonban nem mondhatom meg, hogyan szeressétek a szexet. Más se kommunikálhatja ezt felétek, ne dőljetek be bölcsre tupírozott vagy szürkére öregített tanácsoknak.

Azt meg nem állítom, hogy ezek a sorok csak saját tapasztalatból íródnak, az túl személyes lenne. Nem blogolnék a saját gyönyörömről, mert az igazán magánügy. Kisebb körben, megfelelő mennyiségű fenyőpálinka után lehet, megoldódna a nyelvem, és tálalnék vigyorogva ezt, azt. Mert nő vagyok, így nem biztos, hogy féket tudok tenni a nyelvemre. Meg hát, ha én nyitok, a többiek is így tesznek, és szerintem kifejezetten boldogítóak a spontán, némi alkohollal hátterezett szexterápiás ülések. Sokszor azt se bánjuk, ha az ivóhely törzsközönsége hegyezi a fülét.

De vissza a szexi lilához: az vesse rátok az első követ, aki még nem szemlélte magán sajgó örömmel, apró kis nyilallásokkal a megfelelő területen – a combján, a nyakán, a csípőjén, a popsiján – kedvese lázasan markolós, karmolós, harapós szerelmének liluló nyomait. Mert a lilának tényleg van ötven árnyalata, a bíborral kezdve, át a püspöklilán, az orchidea finom lila színén keresztül a fakuló rózsasziromig.

Mert a szexbe ez is belefér. Minden belefér, ami kell nektek vagy nekem, vagy annak, akivel összehoztak az erotikára igencsak kacsingató éj-lila csillagok. A határokat azonban maga szabja meg az, akinek helyén van az esze. És csak azzal és úgy lilul, ahogy vágyai diktálják, egy árnyalattal se erősebben.