Az élet ott kezdődik, ahol véget ér a komfortzónátok

"Helló, Andi vagyok!" – mondtam az első randimon egy eszméletlen helyes srácnak, de válaszul csak mormogott valamit zavart arccal, és éreztem, hogy az egész kávézó engem néz. Vörös pír borította el az arcom, és százszor elátkoztam azt a pillanatot, amikor igent mondtam erre a randevúra. A biztos kis komfortzónámat akartam, a barátaimmal, a szobámmal, a négy fal között.

Tinédzserként és hallássérültként messze nem tudtam még olyan jól beszélni, mint ma. Leginkább a hangerőszabályozás nem ment. Mivel nem hallottam a környezetemet, se magamat, nem tudtam, mennyire hangosan kell beszélnem. Irtó ciki volt.

Úgy értem, képes voltam ordítani az utcán, és suttogni koncerten. Nem jó párosítás, mi? Noha nem hallottam hangokat, de a furcsálló arcokat láttam, és nem volt jó érzés. A komfortzónámat szerettem sokáig. Puha volt, betakart, szabadon és nyugodtan jártam benne, mert akik velem voltak és ismertek, tudták, hogyan kell velem bánni: szólni, ha hangos vagyok vagy halk. De a világ nem tudta. Csoda hát, hogy nem akartam kimozdulni?

Egészen addig, míg meg nem láttam, mi van a komortzónámon kívül: szerelmek, álmok, munka, bulik, utazások. És ezekhez mind ki kellett volna lépnem. Tudtam, hogy ha nem lépek ki, a kis körömben fogok járkálni és sóvárogni valami után egész életemben. Kommunikáció nélkül nem jutsz el sehová – mondtam magamnak. Így hát kiléptem.

Sokat jártam el otthonról, és szándékosan olyan helyzetbe hoztam magam, ahol beszélnem kellett. Bementem boltba csak azért, hogy rákérdezzek, mi ez vagy az, hogy gyakoroljam a beszédet. Így megtanultam, hogy bizonyos helyzetekben milyen hangerő szükséges: boltban, kávézóban, társaságban, négyszemközt.

Na és igen, rengeteg kínos szituáció van mögöttem, meghiúsult randik, elvesző baráti társaságok és állásinterjúk. Elszalasztott lehetőségek. De megérte. Egy nap készen álltam, és kitágult a világom, a komfortzónám. Sokkal bátrabban mászkálok ki belőle.

Forrás:
pixabay.com

Úgyhogy csajok, lépjetek ki ti is. Mert az életetek ott kezdődik, ahol véget ér a komfortzónátok.