Pattogás, ajtócsapkodás, feszkó – Mire mentek velük a párkapcsolatban?

Mondhat bárki bármit, néha felszabadítóan, vérvadítóan jó olyan isten igazából bevágni magunk után az ajtót. Vagy földhöz vágni valamit. Szívből. Levetkőzni a higgadt modort, felbőgetni a düh motorját.

Szabadjára engedni a régóta visszafogott indulatokat. Megmondani, a másik szeme közé vágni az (igaznak hitt) igazságot. 
Fesztiválozni egy kapcsolatban néha igenis jó, sőt! Bizonyos esetekben a másik fél ezt akár a tüzes természet számlájára írja, és jó esetben nem veszi magára a hangos szavakat. Szeretni azonban szinte biztos, hogy senki sem szereti a váratlanul kitörő fesztivált, ami a békés hétköznapi estét vagy a szombat délutáni meccsnézés férfiasan tunya hangulatát is szétverheti. Még akkor sem, ha esetleg van ok a dobpergéses fesztiválra.

Feszkókirálynő porondon

Párkapcsolattal foglalkozó szakkönyvek egész sora foglalkozik a kérdéssel, a konfliktus helyes kezelésével és én azok szinte minden sorával egyetértek. Ám: hiába az értő, figyelő, szeretetteljes kommunikáció egész arzenálja a fejemben, attól én még bevágom az ajtót.

Néha felemelem a hangom, és könnyekben török ki a pláza közepén. Fesztiválozok. Néha.

Szerintem nem viszem túlzásba a dolgot, nem vagyok „feszkókirálynő”, és nem is törekszem erre, mint a párom nagylánya, aki ugyan soha nem csapkod, de szívből vágyik egy rokoni vacsora ajtócsapkodásos befejezésére. Hogy megmondja a tutit, hogy kipróbálja az élményt. 

Szerintem ideje lenne, mert akkor megtanulná ő is, amit én már tudok, hogy a pillanatnyi megkönnyebbülést nem követi tartós nyugalom. A fesztivál után csatatérre emlékeztet a kapcsolat, diadal nincs, csak veszteségek és sebek. Mert ha én fesztiválozok (embere válogatja ugyan), de a másik fél sem tud higgadt maradni. Szó szót követ és lehet, a másik nagyobb erővel vágja be az ajtót. Vagy tartósabban. Esetleg végleg, ha már úgy érzi, erre a fesztiválra nem váltott jegyet. Nem ezt a bandát ígérték, túl hangos a zene. És lép onnan.

Vagy nem lép, de azért kiutat keres. Olyan teret, ahol a szenvedély az ágyban (a konyhaasztalon, a gardróbban, fene se tudja, kinek hol esik ez jól) marad.

Ahol higgadtabb, kicsit okosabb, jobb mintákat követő a konfliktusok kezelése, ahol kiegyensúlyozottabb a „váratlan helyzetek” megközelítése, ahol megoldásra törekednek és nemcsak agyból, de szívből jön a gyengéd kommunikáció.

Mert fesztiválozni jó, de nem visz előre. Zsákutca.