Otthon

Számháború szülőknek: az iskolakezdés a vakációhoz képest sétagalopp

A gyereketek már alig várta, ti viszont egy ideje összeszorult gyomorral próbáljátok kisakkozni, hogy ki vigyáz a csemetére a vakáció alatt, hová és mennyiből megy táborba, amíg ti dolgoztok. Két és fél hónap szabadságra ugyanis még a férjetekkel felváltva sem tudtok elmenni. Van segítség!

vous - 2015.06.22.
Számháború szülőknek: az iskolakezdés a vakációhoz képest sétagalopp

Vegyük az ideális helyzetet, azaz ketten vagytok szülők, van munkátok, megoszthatjátok a szünidei gardírozást és vannak nagyszülők is, akik be tudnak vállalni néhány hét unokázást. Sőt, ezen kívül még tök jó táborokat is találtatok, ahol a csemetétek is jól szórakozik és ti is megnyugodhattok, hogy jó helyen van.

Igen ám, de ez a megoldási kombó sokaknak hibádzik itt vagy ott. Ha nincs nagyszülő, nincs annyi szabi, jöhetnek a táborok. Azoknak viszont ára van. Egy hét napközis rendszerben minimum 20-25 ezer forint. És ez csak egy hét, egy gyerekre számítva. Nálunk kettő van, ami azt jelenti, hogy 1 hét uszkve ötvenezer. Ha ottalvósat választunk, ott a határ a csillagos ég, de a minimum a napközis duplája. Per fő. És mindent ki kell fizetni egyszerre, mert a jelentkezési lappal előleget is be kell adni, hiszen a szállást, az étkezést a szervezőknek meg kell rendelnie ugyebár. Mindezt a szünet előtt, amikor még ott van az osztálykirándulás is.

Az iskolakezdés ehhez képest sétagalopp. Az egyik, háromgyerekes barátnőm kiborulva jött haza a májusi szülőiről, ahol közölték vele, miket kellene akkor most kiperkálnia. Alsó hangon 250 ezret. Na, jó, érti ő ezt az előleg kérdést, de hát a fizetése meg csak utólag jön, nem pedig három hónap egyben és előre.

Vágjuk a centit. Na de kinek milyen hosszú egy centi? 

Forrás:
Petrovits Olga

Bérelj nagymamát!

Ha nincsenek nagyszülők, béreljetek! Keresgéljetek a neten, több szervezet is foglalkozik a témával. A nyugdíjasok közül sokan vannak, akik magányosan, unoka nélkül élik az életüket, de szívesen besegítenének egy-egy családnak sok-sok kacajért cserébe.

Ismerkedjetek össze, szervezzetek közös programokat, ha pedig minden jól alakul, a pótnagyi besegíthet a vakáció alatt is!

Álljatok össze a barátnőiddel!

Ha néhányan összefogtok, beoszthatjátok egymás között a nyarat, mindenki bevállal egy-egy hetet, amikor nála vannak a gyerekek, a következő héten pedig cseréltek. Így a gyerekek is kedvükre bandázhatnak, ti is tudjátok, hogy jó helyen vannak, ráadásul aki ügyeletes a héten, segítséget kap a kis pajtásoktól, hiszen ők elszórakoztatják egymást, nem kell órákat agyalni a programokon. Ha főzni kell, akkor már szinte mindegy, hogy pár adaggal többet kell odarakni. Egyébiránt a kajakérdést is megoszthatjátok, aki épp nem felügyel, az a menüfelelős, reggel beadja a gyerekekkel együtt az ebédet.

A vakáció első napja vs. a vakáció utolsó napja

Forrás:
Petrovits Olga

A bezzeganyuk ne figyeljenek!

Ha még nem járnak suliba a gyerekeitek, vagy igen, de nem dolgoztok, mindenki azt gondolja, meg van oldva a helyzet. És ez igaz is, nincs para, hogy kivel marad a gyerek 10 hétig. Igen ám, de a főzés, bevásárlás, takarítás, mosás, vasalás soha véget nem érő körforgása mellett napról napra újabb kalandokkal szórakoztatni a kölyköket embert próbáló feladat. Igen, az, akkor is, ha a bezzeganyák nem ezt mondják. Időnként egy anyukának is szünetre kell mennie, hogy feltöltődve vesse bele magát a világ legcsodálatosabb melójába. És a gyerekeiteknek is szüksége van egy kis kikapcsolódásra, ne aggódjatok, nem lesztek rossz anyák, ha néha elengeditek őket a nagyihoz vagy táborba. Vagy csak a szomszédba.

Petrovits Olga

Grafika: Petrovits Olga

38 éves vagyok, immáron ötödik éve vezetem a grafikai stúdiómat. Kicsit későn, 30 éves korom körül eszméltem fel, hogy grafikával szeretnék foglalkozni. Mindent feladva felmondtam, amire máig büszke vagyok. Jelenleg mozgóképművész mesterszakon tanulok. Ezeknek a képzéseknek és a kitartásomnak is köszönhetem, hogy a VOUS grafikusává válhattam! A munkáimat itt találjátok.

Ajánlott cikkek