Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is

Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.
vous - 2023.01.26.
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is

Nem biztos, hogy a nagyobb foglal több helyet!

Nappali alapvető berendezését képezik a fotelek, kanapék, illetve egyéb ülőalkalmatosságok. Ha kevés a hely, akkor hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy kisebb kanapéban, fotelekben kell gondolkodni, de ez nem feltétlenül igaz: a több, különálló bútor nagyobb helyet foglalhat el, még ha kisebbek is, ugyanis közéjük is kell némi hely, így összességében kevésbé hatékony a helykihasználás.

Ezzel szemben a sarokülőgarnitúrák kiválóan illeszthetők a helyiség széleire, sarkaiba, így kisebb területen több ülőhelyet kaphatunk. Éppen ezért, érdemes lehet az első ránézésre nagyobbnak tűnő megoldást választani.

Használd ki a falfelületeket!

Ahelyett, hogy újabb és újabb szekrényeket, komódokat, vitrineket zsúfolnál a nappalidba, hogy elférjenek a holmijaid, használd ki inkább az üres falfelületek tárolókapacitását!

A könyveknek például remek helyet biztosítanak a polcok, amiket a falra lehet erősíteni, nem feltétlenül kell egy állópolcot vagy egy vitrint fenntartani miattuk. Az üres falak egyébként is hiányérzetet kelthetnek, otthonosabbá teheted a nappalidat, ha a falakról sem feledkezel meg.

Apróságok a kényelemért

A kényelem fokozásához olykor egészen apró részletek járulhatnak hozzá. Még a legjobb fotel is kényelmetlenné válhat egy idő után, ha például a lábad helyzetét nem tudod érdemben változtatni. Az egyszerű, de stílusos puffok ezt a problémát megoldhatják: kellemesen kinyújtózhatsz hatsz a kedvenc foteledben ücsörögve, ráadásul a nappalid hangulatához is hozzátehetnek, ha jól választasz.

Mindenképpen nézz körül a bútorkiegészítők, kisbútorok között is, sok olyan ötletet kaphatsz, amire magadtól nem feltétlenül gondolnál!

A fotó forrása: New Africa / Shutterstock.com

Ajánlott cikkek