Tóth Mariann Egy retró ország, ami megrekedt az időben

Egy retró ország, ami megrekedt az időben

Kuba már gyerekként elragadta a fantáziámat. Amíg a gyönyörű narancsért és banánért sokszor kígyózó sorokban várakoztunk – már ha egyáltalán kapható volt –, addig a kubaiak zöld narancsát többnyire mindig be lehetett szerezni. Kicsit zöldebb volt, kicsit kevésbé volt édes, de legalább volt. Aztán amikor az egyik osztálytársam szülei eljutottak Kubába, ahogy az onnan hozott szuveníreket, a pálmafás, hófehér homokú tengerparti képeket nézegettük, valami elindult bennem. Kuba maga lett az egzotikum szinonimája a fejemben. 

Időkapszula

Kubába utazni sohasem volt egyenlő a bulgáriai nyaralással, hiszen messze volt, ráadásul repülőre kellett szállni, ami a nyolcvanas-kilencvenes években korántsem volt mindenki számára elérhető opció. Egyvalamiben – akkor – azonban nem volt különbség köztünk, a kubai emberek ugyanis a keleti blokk szocialista országainak latin tesójaként ugyanolyan hiánygazdaságban próbáltak boldogulni, mint mi egykoron. Csakhogy náluk azóta sem változott semmi. Kubában megállt az idő. A boltokban alig van áru, ha az a kevéske elfogy, akkor legfeljebb bezárnak. Éhezés viszont nincs, a jegyrendszer miatt valami kevéske mindenkinek jut. Minimum egy kis retró kubai narancs vagy banán. Na meg a rum és riszálós salsa is sokat dob az emberek hangulatán. 

Latinos őrület

Ismeritek a Quimby Cuba Lunatica című számát? Hallgassátok meg, ők is csak bolondos Kubaként emlegetik az országot. Talán azért is, mert annak ellenére, hogy a kubai átlagemberek szegénységben élnek, mégis jókedvűek. Az utcákon ordít a zene, dalolnak és táncolnak. Castro rendszere sok mindent elvett tőlük, de így is szeretettel gondolnak vezetőjükre. Csakúgy, mint a nálunk is hős forradalmárként emlegetett Che Guevarára, akit a szabadság és az egyenlőség nagy harcosának tekintenek, annak ellenére, hogy a szinte szentként istenített férfi később Castro rendszerének katonája lett, többen az ő forrófejűségének köszönhetik halálukat. De épp ebben a megosztó és sokszor nehezen érthető, egyedülállóan karakteres világban rejlik Kuba vonzereje. Itt készítik a világ legjobb szivarját, a helyiek mégis csak utángyártott hamisítvánnyal bizniszelnek, itt működik a világ egyik leghíresebb mulatója, a Tropicana, és még gengsztermúzeumuk is van, de a börtönök tele vannak politikai foglyokkal. És még sorolhatnánk Kuba fura ellentmondásait.

Forrás:
iStock

Valaki vigyen innen el

Ami a turistáknak csalogató látnivaló, az a kubai embereknek a mindennapi lemondásokkal járó valóság. Az utakon menő oldtimer amerikai autómatuzsálemek robognak, mintha csak egy film díszleteibe csöppentünk volna. A retró feeling, az utolsó, még döcögve ugyan, de működő szocialista ország sajátos bája talán csak az ideutazó külföldieknek vonzó. Bár a kubai emberek nagyon találékonyak – cserélgetnek, bartereznek, eladnak és vesznek, így azért csurran cseppen számukra mindig valami a nagy nélkülözésben –, a szegénységből azonban a legtöbben menekülnének. A Fidel Castro vezette szocialista és elnyomó rezsim és az ez ellen 1962-ben bevezetett embargó egy virágzó és gazdag országot rekesztett meg a fejlődésben. Az amerikai szesztilalomból és a kaszinókból meggazdagodott maffia mellett az ország elitje is tömegesen hagyta el a marxista ideák mentén berendezkedett Kubát.

A '60-as években a híres Pán Péter-művelet során 14 000 gyereket menekítettek ki Kubából, sokakat senki sem várt a túlparton, ők amerikai nevelőszülőkhöz kerültek.

Ha egy-egy kubai sportoló kijut valamilyen nemzetközi versenyre, erősen őrzik kísérői – már ha egyáltalán kiengedik az országból –, mert könnyen lehet, hogy a lehetőséget kihasználva, egy jobb élet reményében megpattan. Szinte nincs is olyan család Kubában, akinek valamelyik hozzátartozója ne külföldön (többnyire az USA-ban) élne, és akinek rendszeres anyagi segítségével boldogulnak az otthon maradottak.

Hamarosan oda a romantika?

Az USA és Kuba között fél évszázada fennálló hidegháborús viszony enyhülni látszik, ugyanis hosszú és titkos tárgyalások után a két ország felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, néhány héttel ezelőtt pedig kölcsönösen megnyitották nagykövetségeiket. Az embargó feloldására azonban valószínűleg még éveket kell várni, hiszen a kubaiak a szankció miatt őket ért anyagi veszteségekért cserébe elképesztő kártérítést követelnek, az amerikaiak viszont az emberi jogok helyzetét látják kétségbeejtőnek.

Van, volt, és lesz is

Kuba bája azonban, a katasztrófaturistákként odaözönlők megnyugtatására, biztosan nem fog eltűnni soha, legfeljebb az ott élők helyzete javulhat, a retró feeling változhat. Az országban 9 UNESCO világörökségi helyszín, csodás tengerpartok találhatóak, az emberek barátságosak és életvidámak, szól a zene, megy a tánc, ami csak még jobb lehet a politikai helyzet egyhülésével. Én tutira elmegyek egyszer.