Egyéb kategória

Ezek voltak az elmúlt 25 év legjobb filmjei

Az IMDb a legnagyobb és legismertebb filmes internetes adatbázis. És tudjátok, hogy az elmúlt 25 évben melyek voltak a legjobbra értékelt filmek? Mert ha nem, akkor most itt a válasz a kérdésre.
vous - 2015.10.14.
Ezek voltak az elmúlt 25 év legjobb filmjei

25 éves lett az IMDb. Igen, az az oldal, ahol mindig megnézzük, hogy még miben játszott az a mellékszereplő, aki nagyon ismerős a kedvenc sorozatunkból. A site azzal ünnepli a kerek évfordulót, hogy közzétette, fennállásuk óta mely filmek kapták a legmagasabb pontszámokat évente a felhasználóktól.

Nem biztos, hogy ezeket a filmeket tippeltem volna első helyre és megmondom őszintén, az évekkel és a megjelenésekkel is hadilábon állok. Az időzavarom filmek terén botrányos, amit idén megjelent filmnek hiszek, az már kétéves, amit kőkorinak gondolok, az meg maximum ötéves. Szóval vannak bajok. Kíváncsi vagyok, 2015-ben melyiket értékelik majd a legjobbra. Egyelőre az Agymanók vezeti a listát. Ám nézzük is, melyek voltak az elmúlt idők legjobb filmjei!

Forrás:
interstellarmovie.net

2014: Csillagok között (értékelés: 8.7)
2013: A Wall Street farkasa (értékelés: 8.2)
2012: Django elszabadul (értékelés: 8.5)
2011: Életrevalók (értékelés: 8.6)
2010: Eredet (értékelés: 8.8)
2009: Becstelen Brigantyk (értékelés: 8.3)
2008: A sötét lovag (értékelés: 9)
2007: Út a vadonba (értékelés: 8.2)
2006: A tégla (értékelés: 8.5)
2005: Batman: Kezdődik (értékelés: 8.3)
2004: Egy makulátlan elme örök ragyogása (értékelés 8.4)

A teljes listát itt nézhetitek meg.

Ti hányat láttatok ezek közül?

Borítókép forrása: interstellarmovie.net

Ajánlott cikkek