Amikor először láttam Adrienn fotóit, az első gondolatom az volt: gyönyörű! Aztán elkezdtem töprengeni és millió kérdés pergett le hirtelen az agyamban. Vajon ő is szépnek látja magát? Hogyan nőhetett fel a fürkésző tekintetek kereszttüzében? Vajon megbarátkozott már a foltjaival? Egyáltalán el tudja fogadni teljes mértékben a testi hibáit? És ha igen, hogyan szabadulhat ki az ember saját negatív gondolatainak rácsai mögül? Széles Adriennel, egy csodaszép vitiligós lánnyal beszélgettünk „börtönéről és a szabadulásról”.
Mióta élsz együtt a foltjaiddal?
Ötéves korom óta, 25 éve vagyok vitiligós. 23 évig egyáltalán nem szerettem, az első évek az utálom korszak volt, majd jött az elfogadom rész. Két éve van ez az őrült szerelem, hogy ma már reggel felkelek, ránézek, és azt mondom: úristen, de gyönyörű! Ikrek vagyok, tehát nálam a szélsőségesség, a szeretem-utálom nem áll távol, teljesen egyértelmű volt, hogy egyszer át fog bennem váltani a két érzés.
Ezért döntöttél most úgy, hogy egy fotósorozaton is megmutatod magad?
A múltban ért atrocitások, furcsán nézések, suttogások miatt döntöttem úgy, hogy megmutatom magam. És ezzel nemcsak magamnak segítek, hanem a többi vitisnek is.
Szeretném, ha a felnövő vitis gyerekek is elfogadnák a foltjaikat. Indítani szeretnék egy olyan programot, amivel az iskolákba ellátogatva diákoknak mutathatom be a betegségünket.
Jó lenne közösséget alkotni, és egy-egy megmozduláson egységként jelen lenni, mint például a mellrákosok közös futása. Úgy érzem, ezzel a fotózással sikerült elindítanom valamit, és talán nyitni fognak felénk az emberek.
Egyre több modell vagy épp hétköznapi ember vállalja testi hibáit a címlapokon, elég csak a szintén vitiligós Chantelle Brownra vagy a Down-szindrómás Madeleine Stewartra néznünk.
Igen, de Chantelle modell, neki ez a munkája. Ő nem egy vitiligo-kampányt csinált, hanem jelentkezett Tyra Banks műsorába mint vitiligós modell, és felkapták. De a két munka teljesen más. Olvastam cikkeket, hogy van valamilyen eljárás, amivel állítólag tudnak segíteni a betegségen, és olvastam azt is, hogy ő azt nyilatkozta, vállalni fogja azért, hogy barna tudjon lenni. És reméli, hogy a foltjai nélkül is maradhat tovább modell. Ezzel szemben, ha valaki elém állna, és azt mondaná, hogy idd meg és barna leszel, én nem akarnék barna lenni. Szóval ő a modellkedés mellett hívja fel a figyelmet a betegségre, én viszont nem.
A vitiligót szeretném megmutatni az embereknek, és ahhoz, hogy eljusson az emberekhez, meg kellett mutatnom a testem. És ha látják, talán nemcsak engem nem fognak bántani, ha szembejövök velük az utcán, hanem mást sem.
Sokan nem tudják, mi is a vitiligo, azt hiszik, fertőző és bárki elkaphatja, mint a náthát. Mit kell tudnunk erről a betegségről?
Ez egy depigmentált terület, sokan nem mennek napra vele, mert nem véd a káros sugárzások ellen. Az orvosok sem tudják pontosan, hogy mitől alakul ki, azt mondják, hogy egy erős sokkhatás során bekövetkező egyidejű fizikális sérülés együttese. Ötévesen beborultunk az árokba a kocsival a jeges úton, én pedig megijedtem. Aznap este bevertem a csapba a hátam, lett rajta egy var, aminek a helye ugye mindig rózsaszín, majd ahogy gyógyul, visszapigmentálódik. Nekem viszont megmaradt fehérnek. Onnantól kezdve bármi, amit levertem, vagy amin seb keletkezett, az fehér is maradt, utána pedig már jön, ahol akar. Teljesen ki tudsz fehéredni, ahogy Michael Jackson is. Kevesen tudták róla, hogy vitiligós volt, de egy idő után már lehetett látni az ujjai végén a fehér ragtapaszokat, az azért volt, mert a körömágy fehéredik a legkésőbb ki, és az még barna volt neki.
Említetted, hogy két éve változott meg benned valami, aminek köszönhetően ma már szereted a foltjaidat. Mi volt ez a változás?
Egy nyolcéves kapcsolatot zártam le, és amikor véget ér egy olyan szakasz az életedben, ami meghatározta a mindennapjaidat, akkor minden új lesz. Új lesz a lakhelyed, újak lesznek a barátaid, új helyekre kezdesz járni, hiszen sokkal nyitottabb vagy. Kapsz egy új lapot.
Elkezdtem tágítani a komfortzónámat, olyan helyekre jártam, ahova előtte nem, olyan ruhákat vettem fel, amiket soha.
Teszteltem, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Annyira élveztem és olyan büszke voltam magamra, hogy ezt meg mertem tenni, hogy amikor belenéztem a tükörbe, már nem azt láttam, hogy ez csúnya, hanem hogy tök szép. És mekkora marha voltam, hogy én ezt 23 évig nem szerettem! Most már tetszik, hogy így néz ki, és azért sem változtatnék magamon, hiszen így szeretem magam, ahogy vagyok.
Köztudott, hogy a gyerekek a legkegyetlenebbek azzal, aki kilóg a sorból. Téged is bántottak gyerekkorodban a társaid?
Agyonszekáltak. Az első két év az iskolában minden gond nélkül telt el, de aztán elköltöztünk egy nagyobb városba, ahol új suliba kerültem, egy összeszokott osztályba, akik előtte sose láttak ilyen bocit, mint én. Sokat bántottak azzal, hogy rohadok, hogy amihez hozzáérek, az rohadni fog. A végén viszont már unalmassá vált nekik, hogy állandóan szekálnak, ráadásul elkezdtem nőiesedni, és azok a fiúk, akik előtte csúfoltak és undorodtak tőlem, elkezdtek udvarolni. Felnőttként is kaptam még az ívet. Amikor rossz napod van, és mész az utcán smink nélkül, gyűrött arccal, akkor zavar, ha valaki furán néz rád, igaz? Na, ugyanez a helyzet a vitiseknél, csak hatványozva.
Rosszulesik, ha megbámulnak, ha bent vannak az intim zónádban és néznek rád, mintha ufó lennél. De azért én általában jól tudtam ezeket kezelni.
Ezek szerint mások véleménye miatt nem szeretted magad?
Gyerekként nem volt bajom magammal. Addig, amíg valaki nem mondja, hogy hogy nézel ki, addig neked ez a normális, és nem tartod magad csúnyának. Gyerekként sem az zavart, hogy vitiligós vagyok, hanem az, hogy a többiek bántottak. És a kettő között nagyon nagy a különbség. Anyu is mindig azt mondta: nincs veled semmi baj! A többiekkel van a baj. Ő végig ezt táplálta bennem, minden nap azt mondta nekem, hogy szép vagyok, ma is mindig mondogatja: „Büszke vagyok rád, Bocikám!”
A szerelmi életedre hogyan hatottak a foltjaid?
Akivel együtt vagy, az a társad, mindent megbeszéltek, összeesküvésben vagytok, így persze elmondod neki, hogy neked ez igenis nagy baj. Ha engem kívülről nem bántottak volna, akkor nagy valószínűséggel nem is zavart volna, és nem utáltam volna. De ez a volt páromat sose zavarta. Ez egyébként egy jó szűrő is volt, hogy csak egy tökéletes testet akar-e, amit én nem tudok megadni neki, vagy akar kompletten egy okos, kedves, szép lányt. Ha ezt így csomagban nézi, akkor bárki el tud tekinteni a külsőségektől.
A hétköznapokban szoktál sminkelni?
Igen, persze. De alapvetően csak azért, amiért a többi nő is. Ez egy alkotás, ami minden reggel megszépíti az arcomat, még ha összevissza vagyok is gyűrve. Én ezt szeretem. De nem azért, hogy a foltjaimat eltakarjam.
Mit tanácsolsz a hasonló cipőben járóknak?
Én senkinek nem mondhatom meg, hogy ne sírjon tovább otthon a foltjait takargatva, hiszen én is 23 évig sírtam. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, meddig akarja sajnálni magát, 5, 20 vagy 40 évig. Viszont azt mondhatom, hogy tágítsa a komfortzónáját! Vegyen fel egy szép napsütéses napon egy rövid szoknyát, és tesztelje az emberek reakcióit. Biztos, hogy fog kapni negatívumokat, de ha csak egy pozitív visszajelzést kap, már megérte. És akkor jöhet a következő nap, egy újabb kihívás. Nagyon sok levelet kapok egyébként, hogy sokan kezdik elfogadni magukat, és olyan vitis, aki nem mert felvenni szoknyát, már megteszi, és megmutatja a közösségben, hogy milyen a lába.
Nekem ezért már megérte.
