Egyéb kategória

11 éves kislány zseniális ötletén ámul a világ

A mai világban nehéz teljes biztonságban élni. Az interneten éljük az életünket, és tudjuk, a világhaló nem a legbiztonságosabb helyek egyike. Nem kell hackernek vagy kémnek lennünk ahhoz sem, hogy megtudjuk valakinek a jelszavát, és feltörjük az online fiókjait.
vous - 2015.10.28.
11 éves kislány zseniális ötletén ámul a világ

Tudta ezt jól a 11 éves Mira Modi is, aki jelszógenerálásból csinált magának üzletet New Yorkban. Igen, az üzlet és a 11 éves egy mondatban szerepel. A kislány áthatolhatatlan jelszavakat hoz létre, darabját 2 dollárért, azaz körülbelül 560 forintért.

Szerettem volna, hogy ez egy mindenki számára elérhető dolog legyen, mert nem kapok túl sok pénzt.

A kislánynak saját weboldala is van, innen lehet megrendelni a jelszavakat. És a lényeg: Mira úgy generál egyedi kódokat, hogy hatszor dob egy dobókockával. Minden számhoz tartozik egy szó. Miután megvannak a szavak, ismét dob, most ötször, hogy eldőljön, milyen sorrendbe kerüljenek egymás mellé a szavak. Így áll össze a teljesen értelmetlen, ugyanakkor szuperegyedi és feltörhetetlen jelszó, amit sokkal nehezebb feltörni, mint egy számítógép által generált szám- és betűkombinációt.

Mirára édesanyja is nagyon büszke, aki nem mellesleg biztonságtechnikai cikkeket író újságíró.

Ajánlott cikkek