Egyéb kategória

Emlékek kézműves könyvekbe zárva – Mindent a scrapbookról

Tinikorunk rajzos emlékkönyveinek leáldozott, a 21. században már a különleges technikákkal készülő, úgynevezett scrapbookokba zárjuk emlékeinket vagy éppen fogalmazzuk meg vágyainkat.
vous - 2015.11.01.
Emlékek kézműves könyvekbe zárva – Mindent a scrapbookról

Nekem ez új, vagy nem is?

Általában tisztában vagyok a legújabb trendekkel, a menő dolgokkal, köszönhetem ezt annak is, hogy az időm jelentős részét töltöm kalandozással például a Pinteresten. Ennek ellenére valahogy a scrapbookok elkerülték a figyelmemet. Mikor a VOUS főszerkesztőjétől, Esztertől megkaptam ezt a feladatot, egyből legugliztam, mi is az a scrapbook, és rájöttem, hogy ugyan nem tudtam, hogy ez a neve, de én készítettem már ilyet évekkel korábban! Mindjárt titeket is beavatlak néhány szakértő segítségével ezeknek a kézműves könyvecskéknek a rejtelmeibe.

Kezdjük az elején – mi az a srcapbook?

Először talán nem árt tisztázni, mi is az a scrapbook. Nos, ez egy gyűjtőfogalom, és olyan különféle technikával, díszekkel, dekorelemekkel készített szép könyvecskéket jelöl, amelyek életünk egy-egy részét örökítik meg. Az emlékkönyvek modern kiadásai – már a név is erre utal, hiszen a scrap szó fecnit, töredéket, darabkát jelent, míg a book könyvet.

Én néhány évvel ezelőtt a legjobb barátnőm esküvőjére készítettem ilyen könyvecskét – csak ugye akkor még nem tudtam, mi is a hivatalos neve.

Szóval Annának és a férjének kreáltam egy albumot a kapcsolatukról a megismerkedésüktől egészen az esküvőig. A fotók mellett mindenféle színes papírokat, térképeket, a képekhez kapcsolódó díszítőelemeket ragasztottam az albumba.

A scrapbook tehát egy olyan fotóalbum, ami történetet mesél, amihez kommenteket fűzünk, és stílusban oda passzoló elemekkel dekorálunk. Ameddig én ezt csak ilyen amatőr házi barkácsos szinten űztem, addig vannak profik, sőt scrapbook webshopok is, amik kiszolgálják a növekvő igényeket. A bennfenteseket kérdeztem.

Csizmadia-Fáth Edit

Edit NőiCsizma néven nemcsak scrapbookkészleteket forgalmaz, de tanfolyamokat is szervez, sőt megrendelésre is készít scrapbookokat.

Miért és mikor szerettél bele a scrapbookokba?

Első pillantásra. A lányaim fotóinak keresgéltem valami nem szokványos hátteret a neten, akkor találkoztam a scrapbookkal először. Azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Ez akkoriban történt, amikor a negyedik kislányunk született, úgyhogy könnyű időponthoz kötni: négy évvel ezelőtt volt. Furcsa belegondolni, hogy azóta mennyi minden történt, sokat tanultam, figyeltem, gyakoroltam, azután elkezdtem tanítani, most pedig már saját, scrapbook-díszítőelemeket gyártó cégem van.

Forrás:
Csizmadia-Fáth Edit

Milyen újdonságot hoz a következő év a scrapbookban?

Valószínűleg a jövő év sztárja a memory planner lesz. A scrapbookban az egyik legfontosabb motiváció az emlékmegőrzés, és ez a módszer vagy technika tényleg kiválóan alkalmas erre, nagyon praktikus, sokan szeretni fogják, és alighanem még annál is többen kezdenek el miatta scrapbookozni.

Forrás:
Csizmadia-Fáth Edit

Neked mi a kedvenc technikád?

Nagyon szeretem a mixed mediát, mert, ahogy a neve is mutatja, sokféle technikát lehet alkalmazni benne, művészibb, technikásabb az összes többinél. Ebben igazán ki lehet bontakozni, meg lehet valósítani az elképzeléseimet, az ötleteimet. Gyakorlatilag nincsenek benne megkötések, és jó sokat lehet benne kísérletezni anyagokkal, technikákkal és ezek ötvözésével. Teret enged a valódi alkotásnak, önkifejezésnek, ami szerintem nagyon fontos.

Bánhidi Dóra – PandArte

Dóra, aki a PandArte kreatív bloggere, tavaly szervezett scrapbook workshopot a technika iránt érdeklődőknek.

Miért és mikor szerettél bele a scrapbookokba?

Tavaly májusban ismertem meg közelebbről a scrapbook technikát, amikor Csizmadia-Fáth Edittel közösen szerveztem egy PandArte workshopot. A munkáival a Facebook-oldalán találkoztam, így kerestem meg őt. Nagyon jó kis témát választottunk a scrapbook album elkészítéséhez, hiszen az álmainkat, vágyainkat gyűjtöttük össze és helyeztük el ebben a színes kis könyvben. A címünk ez volt: A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja, merre tart.

Alapvetően is szeretem az emlékeket, a fotókat, amik fontos pillanatokat örökítenek meg. A scrapbook segítségével viszont ezeket még különlegesebbé tehetjük, hiszen ötletes kis dekorelemekkel, színes lapokkal és idézetekkel egészíthetjük ki ezeket. Egy ilyen albumot, ami tele van örömteli pillanatokkal, mindig szuper érzés fellapozni, ráadásul szerintem csodaszép és felejthetetlen ajándék is!

Forrás:
Bánhidi Dóra

Milyen újdonságot hoz a következő év a scrapbookoknál?

A scrapbooktechnikák terén is egyre elterjedtebb lesz a különböző műfajok mixelése. Ha például valaki szereti a kalligráfiát, vagyis a díszes és szabályos folyóírást, akkor ezzel is kiegészítheti pluszban az egyes oldalait. Mostanában egyre divatosabbak a meditatív hatású rajzolások vagy kiszínezések, amikor egyes vonalak újra és újra ismétlődnek, és ezáltal komplex minták alakulnak ki. Sokszor egyébként ezek nem is feltétlenül színes, csupán fekete-fehér alkotások. Ilyen motívumok is megjelenhetnek a következő évben.

Forrás:
Bánhidi Dóra

Neked mi a kedvenc technikád?

Én nagyon szeretem, a shadow boxokat, amikor nem egy lapozgatható album készül, hanem például egy térhatású fakeretbe alkotunk meg egy kis világot, aminek több rekesze is lehet. Ezeket a falra lehet elhelyezni, és sokkal többet ad szerintem egy fotónál, amit bekereteztünk. Egyébként pedig sokat inspirálódok Edit oldaláról, ahol elképesztően szép komplex alkotócsomagokat lehet találni. Nagyon ötletes chipboardjai vannak, amiket lézerrel vágtak ki fából, de horgolt és gyurma dekorokat is találni nála.

Ajánlott cikkek