Upsz, hiányzik a trón onnan, ahová a király is gyalog jár!

Upsz, hiányzik a trón onnan, ahová a király is gyalog jár!

Amikor életem következő négy évének helyszínén a fejemről végre lebontottam a kendőt, elindultam, hogy megbarátkozzam az új otthonommal. Az előszobából máris nyílt egy ajtó. Odabent pedig egy pottyantós vécé egy slauggal az oldalán üdvözölt. Na, jól kezdődik, gondoltam. Iránban nemcsak a hedzsab viselésével, de egy újfajta illemhellyel is kénytelen leszek együtt élni.

Aztán felfedeztem, hogy van másik két fürdőszoba is a lakásban, ráadásul angolvécével. Illetve azt mondták, nem is angol, hanem amerikai, hiszen a dizájn még abból az időkből származott, amikor a két ország barátságban volt egymással. Éppen ezért nemcsak az utcákon lehetett néha nagy és leszanált, a múlt emlékeit őrző amerikai autókat látni, de a fürdőszobákban is volt néhány amcsi maradvány.

A nálunk megszokottnál kissé alacsonyabb, ám jóval szélesebb toaletteknek egyetlen hibája volt. A lefolyórendszer szabványa – legalábbis a mi házunkban – nem illett a beépített csőrendszerrel.

Ergo a vécé mindig eldugult.

Így a szegény mindenes fiú, Said mindent tudott a magyar diplomata családok mindennapjairól.

Ha már így magunk között vagyunk, elmesélem a legviccesebb iráni vécésztorimat. Szóval eldugult. De míg a férjem simán hívta Saidot, én úgy gondoltam, megőrzöm méltóságom, és megoldom én a problémát. Gumikesztyű fel, a célra beáldozott villa pedig a kézbe. Igen ám, de a lefolyó a dugulás megszüntetésekor mint egy jó tiszai örvény kikapta a kezemből a villát.

Upsz, gondoltam, ez utazik egy jót a csatornában, én meg milyen ügyes vagyok, hogy ezt is megoldottam.

De nem, mert néhány hét múlva épp azért dugult el a papírtól a lefolyó, hogy valahol megakadt a drágám, és gyűjtögetésbe kezdett. Aztán torlaszolt. Már majdnem elfelejtettem a kis kalandomat, de mikor megtelt vízzel a vécécsésze, hirtelen eszembe jutott, mit tettem.

Nem volt mese, hívni kellett Saidot, aki nem is egyedül, hanem egy duguláselhárító emberrel érkezett. Egy hosszú-hosszú drótot leengedtek a vécébe, majd legnagyobb meglepetésükre mit találtak: egy villát. A vécében. És meg is fejtették szerencsére egyből, hogy csakis az akkor még aprócska kislányom lehetett. Hát persze, ilyenek ezek a gyerekek. És ígértem, hogy legközelebb nagyon odafigyelek, esténként pedig mindig ellenőrzöm, hogy megvan-e az eszcájg minden egyes darabja.

Forrás:
iStock

Vécépapír helyett slaug

A perzsák egyébiránt hagyományosan nemigen használják a mi vécécsészéinket. Aki volt már tőlünk délre nyaralni, talán Szerbiában vagy Törökországban, találkozott már a guggolós porcelánnal. Azt mondják, ez sokkal egészségesebb a belső szervek elhelyezkedése miatt. Ahogy pedig egy nőgyógyász mesélte nekem, kevésbé fertőzésveszélyes, hiszen nem érintkezünk vele. Nem akartam részletekbe bocsátkozni a témában, de mások által is használt vécére az ember lánya nem ül rá, vagy legfeljebb csak akkor, ha minimum egy guriga papírral letakargatta azt.

Apropó, papír. Na, azt ők nem használnak.

Mindenhol van egy-egy slaug – hideg vízzel – vagy rosszabb esetben vödröcske, amit megtöltenek, és megmosakodnak. Papír nélkül. Na, ezt most nem részletezem, mindenki el tudja képzelni. Aztán a maradék vízzel leöblítik a földet. Majd kimennek, és megfogják a kilincset. Hát, nem vagyok infektológus, de ami azon az ajtón rajta lehet... de a doki szerint ez higiénikus. Meg a vizesen hagyott altest is. A vizes kabátok meg csak viccesek – szerintem.

És akkor most angolosan távozom a téma bűvköréből.