Egyéb kategória

Íme Kristen Stewart mint Coco Chanel

Azok számára, akik izgatottan várják Kristen Stewart debütálását Coco Chanelként, most hoztam egy kis ízelítőt, ugyanis Karl Lagerfeld filmjéből két előzetes is napvilágot látott. Íme Kristen mint a divat nagyasszonya.
vous - 2015.11.22.
Íme Kristen Stewart mint Coco Chanel

Coco Chanelről már szinte mindent tudunk, és valójában semmit. Bár megmondta, hogyan élhetjük túl a legrosszabb napot is a kedvenc ruhánkkal, segít, amikor kilátástalan a helyzetünk, és megtanultuk tőle, hogy egy igazi nő nem hisztizik. De maga a nő örök titokzatosság marad. Talán pont ezért folyamatosan foglalkoztatja a filmkészítőket, biográfusokat, írókat.

Hogy fokozzam az izgalmakat, először vegyük sorra, ki játszotta még el Cocót a filmvásznon!

Magányos Chanel

A Chanel életéről szóló első film 1981-ben jelent meg, Magányos Chanel címmel. Coco Chanel szerepében Marie-France Pisier-t láthatjuk.

Coco Chanel

2009-ben mutatták be azt a filmet, amely Chanel divattervezővé válását meséli el. A fiatal Chanelt Audrey Tautou alakította.

Coco Chanel tévéfilm

Egy évvel a mozifilm előtt, 2008-ban mutatták be Coco Chanel címmel a tévéfilmet is, amelyben Shirley MacLaine játszotta az időskorú legendás divattervezőt.

Coco Chanel és Igor Stravinsky – Egy titkos szerelem története

Ezt a mozit már akkor elkezdték forgatni, amikor az előzőt még be sem mutatták. Cocót itt egy francia modell, Anna Mouglalis alakítja, aki nem mellesleg évekig volt a Chanel márka arca. Igor Stravinsky szerepében Mads Mikkelsent láthatjuk.

Vissza a jelenbe!

Szóval, Karl Lagerfeld új kisfilmje is Chanel életéről szól, és a Once and Forever címet kapta. A tervező meg van róla győződve, hogy Kristen a tökéletes színésznő a szerepre, hiszen nagyon hasonlít Cocóra. A tervező állítja, Kristen a legtehetségesebb színésznő a saját generációjában. Nos, a bemutatóra december elsején kerül sor, addig is jöjjön a már beígért előzetes.

Ajánlott cikkek