Megvan, melyik étel meddig maradhat a hűtőben

Megvan, melyik étel meddig maradhat a hűtőben

Ha megmarad egy kis ennivaló tegnapról, akkor csak berakjuk a hűtőbe, hiszen nem lesz annak semmi baja. Majd másnap megesszük, vagy harmadnap... De tudjátok, mennyi ideig maradnak meg a hűtőben a különböző élelmiszerek?

Szerintem ti sem szerettek minden nap főtt kaját készíteni, így az előző napi ebédet szépen berakjátok a hűtőbe. Elérkezik a másnap, amikor farkaséhesen érkeztek haza és az előző napi ételért nyúltok a hűtőbe, ugyan annak semmi baja még, meg lehet enni alapon. De hogy meggyőződjünk erről, megszagoljuk vagy megpiszkáljuk villával, ha pedig semmi furát nem tapasztalunk, akkor meg is esszük. Most azonban a Purewow gyűjtéséből kiderült, mennyi ideig tárolhattok különböző ételeket a hűtőben. Lássuk!

  • nyers hús: egy-két nap
  • szeletelt citrom: két-három nap
  • torta: kettő-négy nap
  • leves vagy pörkölt: kettő-négy nap
  • csirke: három-négy nap
  • steak vagy hamburgerhús: három-négy nap
  • pizza: három-négy nap
  • saláta öntettel: három-öt nap
  • rizs: öt-hét nap
  • eper: öt-hét nap
  • banán: kettő-kilenc nap
  • piros és sárga paprika: egy-két hét
  • zöld paprika: két-három hét
  • uborka: egy hét

Itt még nincs vége! Görgessetek tovább!

Forrás:
giphy.com

  • sült bacon: egy hét
  • szőlő: öt-tíz nap
  • avokádó: hét-tíz nap
  • jégsaláta: hét-tíz nap
  • paradicsom: két hét
  • joghurt: két-három hét
  • friss tojás: három-öt hét
  • majonéz: két hónapig nyitott állapotban
  • narancs: egy-két hónap
  • alma: egy-két hónap
  • vaj: egy-három hónap
  • krumpli: három-négy hónap
  • citromlé: négy-hat hónap
  • kemény sajt: hat hónap

Szóval lányok, ideje csekkolni a hűtőt!