Öt dolog, amit minden nőnek száműznie kéne a szekrényéből

Öt dolog, amit minden nőnek száműznie kéne a szekrényéből

Bár a trendek jönnek és mennek, a ruhák mégsem cserélődnek olyan gyakran a szekrényünkben. Nem azért, mert nem vásárolunk, csupán nem búcsúzunk el azoktól a ruhadaraboktól, amiket már feleslegesen tárolunk.

Tudjátok, hogy miről beszélek. Minden hónap végén repesve várjátok a fizetés napját, hogy végre megvehessétek magatoknak azokat a ruhákat, amiket kiszemeltetek. Mégis, csak akkor döbbentek rá, hogy mennyi olyan ruhátok van, amit vagy egyszer vettetek fel, vagy egyszer sem, és nem is fogjátok soha felvenni, amikor hazaértek. Csak úgy folyik ki a ruha a szekrényetekből, már be sem férnek az új holmik. Itt az idő, hogy elbúcsúzzatok néhány darabtól, mondom is, hogy miktől.

1. Fájdalmas magas sarkúk

Az üzletben még jól nézett ki, és olyan jól állt a lábatokon, hogy muszáj volt megvenni. A magas sarkú cipők olyan tipikus utazós lábbelik, amikor beültök a kocsiba, kiszálltok, és ismét leültök mondjuk egy vacsorán. Tudjátok, hogy elég kevés az esélye annak, hogy a közeljövőben erre sor kerül. Meg arra is, hogy egyáltalán rávegyétek magatokat a magas sarkúra, mikor akár magas sarkú nélkül is tűnhettek sokkal magasabbnak. Akkor meg minek foglalja a helyet?

Forrás:
giphy.com

2. Foltos, lyukas ruhák

Már minden módszert kipróbáltatok, amivel meg lehetne menteni a foltos vagy éppen lyukas felsőket, de a siker elmaradt. Komolyan kell nektek az a combbelsőnél szétszakadt farmer és a tintafoltos felső? Nem hiszem.

3. Melltartók

Nem, nem fogjátok hordani sosem azokat a melltartókat, amelyek már öt éve a szekrényetek legmélyén, Narniában vannak. Egyáltalán nem véletlen, hogy eddig sem vettétek fel őket. Szabaduljatok meg tőlük!
Olvassátok el azt az öt mítoszt is a melltartóról, amit soha nem szabad elhinnetek.

Forrás:
giphy.com

4. Megbánt ruhák

Lefogadom, hogy nektek is van olyan holmitok a szerkényetekben, amit rég megbántatok, hogy megvettetek. Szomorúak voltatok, és úgy éreztétek, hogy jó ötlet megvenni azt a lila felsőt. Pedig utáljátok a lilát. Így akárhányszor bekukkantotok a ruháitok közé, újra szembesülnötök kell a rossz választással. Intsetek búcsút!

5. Kinyúlt pólók

Nehéz megválni a ruháktól, tudom, de mégis mit szeretnétek kezdeni azzal a pólóheggyel, ami a szekrényetekben található? Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 25%-ukat nem vettétek még fel, másik 25%-ot most látjátok először, a maradék 50% pedig talán egyszer, nagyon maximum kétszer volt rajtatok.

Huss az összes megunt, elsietve vagy szenvedélyből vásárolt, „csak azért is megveszem” darabnak! Itt a tavasz egy karnyújtásnyira – kezdjétek el a tértisztítást a gardrób megújításával!