Egyéb kategória

Így változtatta meg anyukája életét az autista kisfiú

Manapság minden a tökéletességről szól. Tökéletes alak, tökéletes tanulmányok és még sorolhatnám. De egyszer mindekinél eljön a pillanat, ami mindent megváltoztat – erről pedig egy anyuka is beszámolt.

vous - 2016.06.17.
Így változtatta meg anyukája életét az autista kisfiú

Mindannyian igazinak születünk és nem tökéletesnek. A legtöbb ember mégis egész életében görcsösen törekszik arra, hogy mindenkinek megfeleljen, soha semmi sem lesz elég jó, csak a hibátlan kell mindenből. A maximalisták élete pedig még nehezebb, hisz általában egy sikernek sem örülnek annyira, mint kellene. Hiába csodálhatja őket mindenki, ha legbelül még mindig nem szeretik önmagukat. Aztán hirtelen minden megváltozik, hiszen szülők leszünk.

Minden gyerekes család tudja, hogy szülőnek lenni nehéz. Fárasztó, kemény és távolról sem tökéletes. A legtöbben próbálják szülőként is azt a stratégiát alkalmazni, miszerint ha kívülről minden okénak tűnik, akkor az minket sem fog zavarni. Pedig ha valami nem működik, akkor az bizony úgy is van.

A YourTango oldalának egyik írója is hasonlókon ment át, amikor anya lett. A kisfiát ötévesen autizmussal diagnosztizálták és 5 perc erejéig meg volt könnyebbülve, hogy ez nem az ő hibája. Aztán a tökéletességre való törekvés fenéken rúgta és visszatért a valóságba. Most egy autista fiúnak akar a tökéletes anyukája lenni.

Forrás:
www.istock.com

Ahogy cseperedett a fia, rájött arra, hogy nem kell, hogy tökéletes legyen a gyereke, ahogy neki sem kell mindenben a maximumot elérnie. Nem kell, hogy olyan anyuka legyen, aki a legmenőbb instás képeket készíti, sőt arra sincs szüksége, hogy a legfinomabb rizottót készítse el az egész földkerekségen. És ami a legnyilvánvalóbb volt számára, hogy nem kell mindent tudnia az autizmusról, csak annak kell a szeme előtt lebegnie, hogy önmaga legyen.

Neki is csupán arra volt szüksége, hogy szeresse magát, így gyermeke hatására minden hibája ellenére már soha többet nem aggódik azon, hogy tökéletesnek kell lennie.

Nem kell őt sem és engem sem megváltoztatni, csak az engedélyt kellett megkapnom magamtól, hogy nem muszáj tökéletesnek lennem.

Ajánlott cikkek