Azt hiszem, én elmondhatom, hogy jártam csodaországban. Sőt, éltem is ott. Nagyon-nagyon sokáig szunnyadtam abban a világban, és az én Fehér Nyulam mindig más volt. Hol egy könyvszereplőt követtem kacskaringós utakon, hol egy rajzfilmfigurát. Volt egy időszak az életemben, amikor nem ebben a világban éltem. Élénken emlékszem rá, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben, nem volt jó a jelenben élni, és inkább kirándulni jártam máshová. Fejben.
Azt hiszem, ez egy védekezési mechanizmus lehetett nálam, hogy ne kelljen szembenéznem a valósággal, ahol egyáltalán nem találtam a helyem, nem tudtam, mit keresek az osztálytársak között, és halálosan unatkoztam az óvodában. Nem tudtam velük beszélgetni, együtt játszani, kilógtam a csoportokból, magányos gyerek voltam hallássérültként a kortársak között, így egyre inkább azon kaptam magam, hogy fantáziálok.
Kiléptek a szereplők a könyveim lapjai közül, a tévéből, és élni kezdtek a saját történetükön túl. Személyiséget adtam nekik, egy világot, és folyton alakítottam az életüket. Beszélgettünk. Néha órákon át csak feküdtem és bambultam a világomban kirándulva. Rengeteget repültem, imádtam repülni. Voltam hős, vesztes, és azt hiszem, kényszeresen meg akartam menteni a világot.
Umpalumpák és holdtündér
Roald Dahl könyvei és az iskola utáni mese – Sailor Moon – hatására a világom is megtelt Umpalumpákkal, csokoládéfolyókkal, soha el nem fogyó csokoládéval, ahol a Holdtündérrel együtt harcoltam a démonok ellen. És, persze, veszettül vágytam egy történetekkel újratöltődő könyv után, mert elegem volt abból, hogy túl gyorsan befalom a könyveket, és túl nehéz volt őket huszasával hazacipelni a könyvtárból.
Kicsúszó talaj a láb alól
Egy idő után azonban éreztem, hogy ez veszélyes. Túlságosan elrugaszkodtam a valóságtól, és tartottam tőle, hogy örökre ott ragadok. Annyira intenzíven éltem meg az ott történt pillanatokat, hogy mindent éreztem: az érintést, a fájdalmat, a boldogságot, a könnyeket.
Elképesztő, hogy a képzelet milyen érzéki csalódásokra képes, és ennek hajlandó voltam bedőlni. Szerettem ott lenni, jobb volt elmerülni benne, mint a valóságban élni, olyan volt, mintha körbeölelt volna egy puha takaró. A legrosszabb pillanataimban csak átugrottam oda. Élni.
Vissza a valóságba
Aztán, mikor már kicsit jobban ment a beilleszkedés, akkor a pozitív érzések átcsábítottak a realitásba. Egy nap arra ébredtem, hogy az átjáró ajtaját bezárták. Képtelen voltam átjutni. Egy idő után nem sajnáltam, próbálgatni kezdtem a szárnyaimat a jelenben is, noha azt szörnyen sajnáltam, hogy itt nem lehet repülni.
Néha hiányzik. Soha nem volt olyan élénk a fantáziám, mint akkor, és egy egész világot irányítani vagány dolog. A képzelet szigete egy olyan hely volt nekem, ahol minden megvan, amire nekem szükségem volt, ahol mindenki boldog, és ha oda is tévedt a kétely, vagy egy gonosz lélek, azt is legyőztem a többiekkel.
Persze, a harc folytatódott, csak éppen a valóságban. Lehet, hogy a képzelt szigetem volt az én edzőtáborom, ami felkészített a zord valóságra?
Akárhogy is, az én szigetemet már láttátok, de én nagyon kíváncsi voltam arra is, hogy milyen lenne a többi VOUS-lány képzeletbeli szigete – ha lenne. Így megkértem őket, hogy rajzolják meg. Nézzétek csak!
Viola és a dínók
Viola képzeletében például nagyon szívesen elkóborolnék…
„Nem szeretném, ha a rajzom egy pszichológus kezébe kerülne, mert valószínűleg lenne mit elemezni rajta. Már megrajzoltam a szigetet, amikor rájöttem, hogy nem a 'legélhetőbb' világot teremtettem meg magamnak. Lehet, hogy kicsit félreértettem Andi kérését, de abból indultam ki, mik foglalkoztatták mindig is a fantáziámat – és mi az, amit le tudok rajzolni: dinoszauruszok és cápák. A brontoszaurusz egy növényevő dínó, így ezzel még nem lenne probléma – de a szigetet körbeúszó cápák már kevésbé barátságosak. Én viszont csak azt képzeltem el, milyen jó érzés is lenne a biztonságot nyújtó szárazföldről nézni a vízből baljósan elősejlő uszonyukat. Ha a sziget az ideális világomat képviseli, akkor egy cipőboltot kellett volna még rajzolnom, ahonnan fizetés nélkül hozhatom el a nekem tetsző 37-es csodatopánokat. De ehhez sajnos nincs elég jó kézügyességem…”
Sophie idealista szigete
Sophie nem hazudtolta meg magát, egy igazi békefenntartó és egy hedonista csapott össze benne.
„Az én ideális szigetvilágomban hatalmas nyugi lenne, sok-sok napsütéssel, pihenéssel, könyvvel, étellel és azokkal, akiket szeretek. De az egyik legeslegjobb dolog a szigetemen mégis az lenne, hogy sok-sok állat lenne rajta, akikkel természetesen teljes békében és szeretetben éldegélnénk együtt.”
Miért rajzol jobban egy 10 éves, mint mi?!
A VOUS-lányok nem most először ragadtak ceruzát: egy korábbi cikkben királylányokat vetettek papírra – a rajzaik azonban nem sokban különböztek egy 10 éves rajzától. Ha kíváncsiak vagytok rá, miért van az, hogy a kézügyességünk néha olyan, mint egy gyereké, olvassátok el korábbi cikkünket, melyet ezen a linken értek el.
Szandi az anyukáját is magával vinné
Szandi kicsit a jövőre is gondolt.
„Anyukámat trónra ültettem, mert igazán megérdemelné, ha a kis álomszigeten pihengethetne és napozhatna. Természetesen nem maradhat ki a csoki, a fagyi és a kedvenc gyümölcseim sem. Nélkülük egy tapodtat sem mennék sehová. És ami a leginkább izgat: hogy ki fog kerülni a szívecske helyére!”
Bogi és a csokiszüret
Bogi még nálam is nagyobb édességrajongónak tűnik: ő szüretelné a csokit.
„Az én szigetemen vannak szívecskék, ami a számomra fontos személyeket: a családomat, a páromat és a barátaimat jelképezik. Van egy családi ház rajta, amiben mindenki elfér, kerttel, amiben olyan finomságok teremnek, mint az eper, a dinnye, a gyümölcsfák és a kókusz. A virágok elmaradhatatlan díszítői és illatosítói a szigetemnek. A tengerpart mindenhol sekély, így lehet benne pancsolni, úszni, és van egy külön strandolós rész is, sok-sok fagyival. A körömlakkok kifogyhatatlan mennyiségben és színben vannak, úgy ,mint minden más természetesen. Mivel szeretek kreatívkodni, így van egy barkácsolós asztalka is mindenféle festékkel, ragasztóval és anyaggal felszerelve, ahol alkothatok. A csoki pedig táblástól terem és csak szüretelni kell.”
