Egyéb kategória

Ismerjétek meg a 21 napot, ami alatt megváltozik az életetek

Vannak országok, ahol 21 éves korukban válnak az emberek hivatalosan nagykorúvá. Vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a lélek súlya 21 gramm. Itt nálunk, a VOUS-nál a 21 ezen a nyáron valami teljesen mást jelent: a nagy nyári tervünk az, hogy 21 nap alatt megváltoztassuk az életeteket.

vous - 2016.07.02.
Ismerjétek meg a 21 napot, ami alatt megváltozik az életetek

Miért pont 21 nap?

Tudtátok, hogy egészen pontosan 21 nap kell ahhoz, hogy egy új viselkedés szokássá váljon? Ennek elteltével nem lesz többé szükség olyan sok akaraterőre, hiszen életetek részévé válik valami. Akár a kezdetek kezdete óta követitek az oldalt, akár később csatlakoztatok, jól tudjátok, hogy eddig is rendszeresen adtunk tippeket arra, hogyan váltsatok egészséges, sportos életmódra, de eddig csak a kisujjunkat kellett mozdítani.

Nem mindenkinek jön be ez a lassú váltás, vannak, akik gyorsabb, egyszerűbb, követhetőbb módszert szeretnének. Ekkor jövünk mi. Egészen pontosan nem mi, VOUS-lányok, hanem egy szuper szakértői csapat, akiket sztárszerzőnkkel, Takács Nórával az élen mi is követünk majd. (Úgyis szeretjük kihívások elé állítani saját magunkat.) Ők lesznek azok, akik kézen fognak bennünket, ott lesznek velünk végig, így a szokások is gyorsabban kialakulnak,

ez segíti a következetességet, hogy az a 21 nap valóban 21 nap legyen.

Forrás:
VOUS

Kik támogatnak a 21 nap alatt?

A 21 naphoz olyan szakemberek csatlakoztak, akik nemcsak azt vállalták, hogy elkészítik nektek a legjobb programot, hanem végig veletek lesznek a 21 nap alatt. Szabó András professzionális erőnléti edzőt már ismerhetitek: ő az, aki hétről hétre élőben edz veletek (és Takács Nórával) a Torna(N)órában. András azt ígérte, hogya a 21 nap alatt minden napra új edzést hoz majd.

Amikor regenerálódni kell, ott lesz veletek dr. Horváth-Tanka Enikő gerincjóga-oktató, a Colibri Jógastúdió vezetője, aki megismertet benneteket a jóga világával.

Nincs egészséges életmód helyes táplálkozás nélkül. A 21 nap csapatának tagja Tóth Gábor élelmiszermérnök, akit az egész ország Bio Gabiként ismer a Class FM reggeli műsorából. 21 napra összeállított komplex (reggelit, ebédet, vacsorát és köztes étkezéseket tartalmazó), könnyen követhető étrendje segít abban, hogy az egészséges étkezés az életetek részévé váljon.

És ha nagyon úgy érzitek, hogy nincs tovább, és mindezt lehetetlen végigcsinálni, akkor segít nektek Kropkó Péter 51-szeres IRONMAN bajnok, aki pontosan tudja, hogyan térítsen vissza benneteket a helyes útra. A napi edzés és receptek mellett minden nap exkluzív tippekkel, friss olvasnivalóval, akciókkal jelentkezünk.

A csapat: Bio Gabi, Horváth-Tanka Enikő, Mezei Bea, Kropkó Péter, Szabó András és Takács Nóra

A csapat: Bio Gabi, dr. Horváth-Tanka Enikő, Mezei Bea, Kropkó Péter, Szabó András és Takács Nóra
Forrás:
VOUS

Hogy hol követhetitek a 21 napot?

Erről elsőként a 21 nap Facebook-oldalán és a 21 nap Instagram-oldalán adunk majd hírt, úgyhogy itt az idő, hogy bekövessétek mindkettőt. A Facebook-oldalon megismerhetitek Mezei Beát, aki elsőként próbálhatja ki a programot. Tapasztalatairól mindennap beszámol nektek, így előre tudjátok majd, mire vállalkoztok.

Mit nyertek majd a 21 nap alatt?

Ahogy a VOUS pszichológusa, Luca is megfogalmazta: nem lesz mindig könnyű, sokszor kell legyőznötök magatokat, de a napok előrehaladtával eleinte nő, majd csökken a csábítások száma, és a program végének közeledtével valóban az életetek részévé válik az egészséges életmód. Nem legyőztétek, hanem megismertétek, és megszerettétek magatokat,

ez pedig az egyik legnagyobb dolog, amit tehettek magatokért!

Mi pedig annyit teszünk hozzá, hogy a legnagyobb valószínűség szerint a tükörben is látjátok majd a változást, ehhez azonban tegyétek félre el a mérleget, és elő a mérőszalaggal, mert nem kilókban méritek majd átalakult testeteket, hanem ami ennél sokkal fontosabb: centikben!

Ajánlott cikkek