Egyéb kategória

5 dolog, amit talán nem tudtatok a császármetszésről

Ha éppen gyermekvállalás előtt álltok, jó, ha pár dologgal tisztában vagytok a császármetszéssel kapcsolatban. Hiszen a szülés ezen módjáról számtalan mítosz terjeng.

vous - 2016.07.15.
5 dolog, amit talán nem tudtatok a császármetszésről

1. Néhány esetben a császármetszés biztonságosabb és inkább javasolt, mint a természetes szülés

Sok esetben ugyanis a magzatot vagy az anyát fenyegető életveszély miatt döntenek e mellett az orvosok. Ilyen eset például az egyes magzati betegségek, az oxigénhiányos állapot fellépésének veszélye, vagy ha a baba olyan pozíciót vesz fel a méhben, ami indokolttá teszi a beavatkozást. A fentiek miatt nagyon gyakori az ikrek esetében is a programozott császármetszés.

Forrás:
iStock

 2. Nem szabad elfelejteni, hogy habár ma már sok országban az anya választhatja ezt a módját a baba világra hozásának, akkor is műtétnek számít, amelynek számos kockázata van

Egy komoly hasi műtétről van szó, melynek ezáltal számos kockázati tényezője van az anyára nézve: a seb elfertőződése, túlzott vérveszteség, vagy a környező szervek sérülései (húgyhólyag, belek) – ezekkel mind számolni kell!

A folytatásért kattintsatok ide, a 3. ponttól lehet, hogy lehidaltok!

Vous JOY

JOY & VOUS

JOY.hu és a VOUS.hu stratégiai együttműködést kötöttek. Naponta olvashatjátok a JOY.hu szerkesztőinek, szerzőinek cikkeit nálunk, és fordítva: a VOUS szerkesztői és szerzői is vendégszerzősködnek a JOY.hu-n. Keressétek őket itt, kövessetek bennünket ott!

Ajánlott cikkek