Egyéb kategória

Esküvő az IRONMAN versenyen: a pár a célban mondta ki az igent

Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztivált, ahol veletek együtt a VOUS-lányok és Takács Nóra is indul többek között az IRONGIRL futáson. Szombaton azonban egy szokatlan, ám annál szívmelengetőbb eseményre került sor az IRONMAN 70.3 Budapest céljában.

vous - 2016.07.30.
Esküvő az IRONMAN versenyen: a pár a célban mondta ki az igent

Barış Uludağ és Nil Yangınoğlu egy gyönyörű török pár, akiknek szerdán volt az esküvőjük Budapesten. A páros rendszeresen indul az IRONMAN versenyeken, így természetesen szombaton is együtt vágtak neki a távoknak.

Objektum doboz

Minden versenyen együtt indulnak, ez most sem volt másképp. A büszke férj azonban kicsit előrébb került, majd mielőtt beért volna a célba, megvárta párját. Amit milyen jól tett, ugyanis budapesti esküvőjük alkalmából a szervezők az IRONMAN céljában egy miniceremóniát szerveztek a fiatal párnak. A célban a család és a barátok várták az ifjú párt, akik természetesen a hagyományokhoz híven fátylat és nyakkendőt viseltek. A VOUS-tól pedig ajándékot is kaptak, amit garfikusunk, Cséfalvay Fanny készített el.

Sok boldogságot kívánunk! 

Az ifjú pár 

Forrás:
Szaszafotó

Forrás:
Szaszafotó

Forrás:
Szaszafotó

A VOUS ajándéka

Forrás:
Szaszafotó

Forrás:
Szaszafotó
Ajánlott cikkek