Sarkadi Nina sport 5 napig

Kapaszkodjatok meg: 5 napig folyamatosan sportoltam és még élek!

Most, hogy az egész világ olimpiai lázban ég, úgy döntöttem, én is megrendezem a saját kis házi olimpiámat. Oké, azért minden sportágat nem próbáltam ki, és nem is integethettem éremmel a nyakamban (na jó, ez nem igaz, mert ezt megtettem, de erről majd később), viszont öt napon keresztül minden egyes nap sportoltam. És képzeljétek, még élek!

Lépj, hogy tovább élj
Lépj, hogy tovább élj
Forrás:
Alexandra

Sportolás öt napon keresztül. Folyamatosan. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez számomra elég ijesztően hangzott. Ha követtétek a VOUS-lányok felkészülését az IRONGIRL-futóversenyre, akkor bizonyára tudjátok, hogy én voltam az a csapatból, aki mindössze egyszer futotta le a 6 km-t a verseny előtt, és aki nyugodt szívvel reggelizett mekis kaját a szerkesztőségben, míg a többiek salátáztak és rendszeresen edzettek. Szerencsére végül – én sem értem, hogyan – de így is sikerült teljesíteni a távot.

A VOUS-lányok lefutották az IRONGIRL-t

És hogy milyen érzés volt lefutni a 6 km-t az IRONGIRL-ön? Csúcsszuper! Nem viccelek, annak ellenére, hogy a futás alatt természetesen majdnem kipurcantam, nagyon jó volt az egész. Küzdeni valamiért, sikeresen beérni a célba, érmet kapni és fogadni a gratulációkat – tudom, hogy sokaknak nem egy nagy teljesítmény, de megcsináltam. És ha valaki véghezviszi azt, amit kitűzött maga elé, az igenis nagy dolog, legyen szó bármiről. Úgyhogy igen, végül is a házi olimpiám első napján én is integethettem az érmemmel a nyakamban, mint az „igazi” sportolók.

BFR Takács Nóra

A VOUS-lányok lefutották az IRONGIRL-t, majd Takács Nórának szurkoltak a BEFiTRUN-on!

Izgatottan ugrottunk neki a hétvégének, hiszen Takács Nóra és a VOUS-lányok is főszereplői voltak a FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztiválnak. Szombat este pedig nagyon szorítottunk Takács Nórának, hiszen elindult a  BEFiTRUN-félmaratonon.

Ha érdekel, hogy Nóra mennyi idő alatt teljesítette a 21 km-es távot, kattintsatok a linkre!

1. nap – futás

Tehát a házi olimpiám első napjának azt a napot neveztem ki, mikor lefutottam a versenyt. Végül is 6 km futás azért szép kezdés, nem? Azt hittem, ha túl vagyok a versenyen, akkor túl vagyok a nehezén. Hát nem. Ekkor jött csak az igazi küzdelem. Emlékeztek az Így jártam anyátokkal című sorozaból arra a részre, amikor Barney lefutja a maratont, aztán nem tud felállni a metró üléséről? Na, valami hasonló történt velem is. Csak nekem muszáj volt felállnom, hiszen a házi olimpia második napja következett.

Forrás:
Sarkadi Nina

2. nap – jóga

Mivel tényleg nagyon fájt a lábam, úgy döntöttem, egy kicsit nyugisabb vizekre evezek és kipróbálom a 40 perces pihentető jógát a naplemente és egy illatos gyertya kíséretében. Hát, nem mondom, hogy könnyű volt, olyan pózokba csavartam magam, amiken még én is meglepődtem, de valahogy tényleg kipihentebbnek éreztem magam utána.

600

Ismerjétek meg dr. Dr. Horváth-Tanka Enikőt, akivel könnyebb lesz az életmódváltás

A 21 NAP - pont neked életmódváltó programnak köszönhetően a VOUS elhozta nektek azokat a szakembereket, akikben száz százalékosan megbízhattok, ha életmódváltásra adnátok a fejeteket.

Kíváncsiak vagytok, ki lesz a segítségetekre, ha jógáról van szó? IDE kattintva mindent megtudhattok Enikőről! 

Forrás:
Sarkadi Nina

3. nap – biciklizés

A harmadik nap volt a kedvencem, ekkor ugyanis szinte észre sem vettem, hogy sportolok. Hogy ez hogy lehetséges? A titok abban rejlik, hogy biciklivel indultam útnak, de nem egyedül mentem, hanem a barátommal, így lényegében olyan volt az egész, mint egy randi. Pedig tény, hogy eddig nem a romantika jutott eszembe először a biciklizésről.

Forrás:
Sarkadi Nina

4. nap – torna(N)óra

Persze a torna(N)óra sem maradhatott ki az olimpiámból, így a negyedik nap visszanéztem az egyik tornaórát és azt kell mondjam, hogy rendesen megizzasztott. Egyszerűen nem hittem el, hogy Takács Nóra ugyanazokat a gyakorlatokat csinálja, mint én, hiszen gyakorlatilag végigbeszélte azokat a részeket is, ahol én köpni-nyelni alig tudtam. És természetesen másnapra megint izomlázzal küzdöttem.

Forrás:
Sarkadi Nina

5. nap – sétából futás

És már el is érkeztünk az ötödik naphoz.  Először úgy terveztem, hogy „levezetésként” sétálok egy órácskát, de persze nem bírtam megállni, és a vége az lett, hogy inkább futottam. Nem is tudom, valahogy elpazarolt időnek éreztem a sétálást, ha helyette futhatok is. És tudjátok, mi volt a legdurvább? Hogy megint jólesett. Ráadásul most nem a verseny miatt csináltam, hanem csak és kizárólag magamért.  

Forrás:
Sarkadi Nina
21 nap logó fehér

Fizessetek elő a 21 NAP – Pont neked programra!

Csak 21 nap kell és rászokhattok az egészséges életmódra. Töltsétek le a 21 NAP alkalmazást iOS-re vagy Androidra, regisztráljatok és fizessetek elő a TELJES csomagra szuperkedvezményesen 21.000 forint helyett 4990 forintért. (Előfizetni a letöltött applikáción belül tudtok.)

21 napra komplex étrendet kaptok receptekkel, receptvideókkal, kedvezményes ebédrendeléssel. Komplex edzésprogram vár videókkal. A pihenőnapokon jógaoktatás lesz videóval. Minden napra tippeket adunk. Szakértőink és a VOUS-lányok végig mellettetek lesznek. INDULÁS: 2016. augusztus 22.