Egyéb kategória

Egy apró trükk, hogy többé ne gabalyodjon össze a fülhallgatótok

Békésen sétáltok az utcán, mikor egyszer csak belétek nyilall az érzés, hogy meg kell hallgatnotok a kedvenc számotokat. Benyúltok a táskátokba, és előveszitek a füleseteket az összegabalyodott zsinórcsomót. Ugye nektek is ismerős a szitu?

vous - 2016.09.20.
Egy apró trükk, hogy többé ne gabalyodjon össze a fülhallgatótok

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mikor a táskátokban összekuszálódik a fülesetek zsinórja, amit aztán órákig bogozhattok. Most azonban úgy néz ki, mindössze egy parafa dugóra van szükségetek ahhoz, hogy ezt megakadályozzátok.

fülhallgató

Zenelejátszó-kisokos: annál, hogy mit hallgattok, sokkal fontosabb, hogy min hallgatjátok

Walkman, discman, MP3 – három olyan lejátszó, aminek a csillaga már – állítólag – jó ideje leáldozott. Helyette jött a telefonunk, amit séta vagy futás közben, a tömegközlekedési eszközökön, sőt néha még otthon, takarítás közben is hallgatunk. Pedig van élet a telefonon túl!

A teljes cikket ide kattintva elolvashatjátok.

A lényeg csak annyi, hogy a parafa dugó egyik végébe fúrjatok egy kis lyukat egy aprócska csavar segítségével. Ha ez megvan, a másik végébe vágjatok egy egyenes vonalat késsel. Ez után nincs más dolgotok, csak annyi, hogy a füles végét bedugjátok a kifúrt lyukba, körbetekeritek a parafa dugó körül, a másik végét pedig beleillesztitek a vágásba. És tádámm, nincs többé összagabalyodott fülhallgató!

Itt megnézhetitek, hogyan készíthetitek el:

Objektum doboz

ITT pedig egy tuti trükköt találtok arra, hogyan tisztíthatjátok meg könnyedén a fülhallgatótokat!

Ajánlott cikkek