fogamzásgátló

Tudtátok? A fogamzásgátló akár depressziót is okozhat!

Egy újabb kutatás vetette fel, hogy a hormonális fogamzásgátlók többet ártanak az egészségnek, mint használnak. Most azt vizsgálták, hozzájárulhatnak-e ezek a depresszió kialakulásához, és az eredmény után cseppet sem rózsás a helyzet. 

A fogamzásgátló tablettáknak sokan hálásak azért, mert eltünteti az arcukról az aknékat, megelőzi a nem kívánt terhességet, és enyhíti a PMS tüneteit. Emellett persze nem hunyhatunk szemet a negatív tulajdonságai felett sem, előfordulhat ugyanis, hogy valakinek ez okozza a pattanásait, vagy felszed tőle pár kilót. Ebbe a kevésbé pozitív táborba most érkezhet egy új tag, mivel egy amerikai tanulmány arra próbál rávilágítani, hogy az antibébi-tablettának köze lehet a depresszióhoz. Egész pontosan a kutatók szerint a hormonális fogamzásgátlást – főleg a serdülő korosztályban – követően bizonyos esetekben szükséges antidepresszáns szerek használata. 

A kutatás során egymillió olyan 15–34 év közötti nőt vizsgáltak, akik valamilyen formában fogamzásgátlási módszert alkalmaztak. A nők egészségi állapotát 13 éven át figyelték, és összeségében azt kapták, hogy köztük sokkal több depressziós egyén lett, mint azoknál, akik hormonmentesen védekeztek.

Forrás:
Pixabay

Ha most valakire sikerült ráhoznunk a frászt, akkor egyúttal meg is nyugtatnánk, hogy még az orvosok sem biztosak teljesen ebben a diagnózisban. Ugyanakkor tartsátok észben ezt a dolgot, és ha úgy érzitek, beszélgessetek el a nőgyógyászotokkal, hogy ő mit gondol, és mit javasol.

Abban az esetben, ha a családotokban volt/van depressziós személy, akkor ti veszélyeztetettebbek vagytok, erre is külön hívjátok fel a nőgyógyász figyelmét. Előfordulhat, hogy egy másik védekezési módszerre kell majd áttérnetek, de ne pánikoljatok, nem csak az óvszer lehet az alternatív megoldás

Mindig legyetek tekintettel a testi és lelki egészségetekre, amint azt tapasztaljátok, hogy rossz a kedélyállapototok, szorongtok, lépjetek a tettek mezejére!