együtt főztünk egy látássérülttel

„A legveszélyesebb dolog a konyhában az életlen kés” – Együtt főztünk egy látássérülttel

Zsuzsával egy városi tandembiciklizés alkalmával ismerkedtem meg, ahova barátjával és kislányával érkezett. Valamivel később egy közös ismerősüknél vacsoráztunk, a napokban pedig már együtt főzőcskéztünk – illetve ő főzött, én néztem. Mindezekben alapvetően semmi furcsa nem lenne, ha Zsuzsa nem lenne látássérült. Ahogy ott álltam a konyhája közepén, megrohamoztak a kérdések, miközben a csirkecombok fölött beszélgettünk.

  • Honnan tudja, hogy mikor készült el valami, hogy mikor lesz „aranybarna”?
  • Hogy mikor jó a nokedli tésztája?
  • Hogyan fogja kiszaggatni?
  • Honnan tudja, hogy mennyi vizet önt a lábosba, és hogy mikor úsznak fel a nokedlik a víz tetejére?
  • Egyáltalán hogyan fogja leszűrni?
  • És felaprítani a hagymát?

Egy dologban azonban biztos voltam: hogy menni fog neki!

Már az első találkozásunkkor lenyűgözött a vagánysága, humorérzéke és öniróniája.

Zsuzsa olyan nő, akiről sokunk példát vehetne, hiszen van benne egy jó adag életszeretet, tenni akarás, merészség, aki nem ijed meg a kihívásoktól – még ha ő a legtöbb dolgot nem is érzi annak. Simán beül egy vitorlázórepülőbe, vagy megvarrja kislánya ruháit, és mint ahogy már említettem, biciklire is pattan, ha épp ahhoz van kedve.

Kezdeti szárnypróbálgatások

Zsuzsa fiatalkorát szüleitől távolt töltötte, gimnáziumba járt, és kollégiumba került. Ahogyan a legtöbb kollégista, ő is a menzakaján „vegetált”. Akkoriban ugyanis még nem volt szüksége arra, hogy főzzön. De a ruháit már maga mosta, és takarítani is takarított maga után.

Miután kikerült az iskolából, rákényszerült, hogy fakanalat ragadjon. Hogy miért, annak egészen egyszerű és prózai oka van. Ahogy ő fogalmaz: „éhes volt”.

Persze ilyenkor gyakorta hívta fel édesanyját, hogy mit hogyan kell elkészíteni, minek mi a trükkje. Az azonban teljesen más, ha valaki elmondja, mint ha az ember látja is, hogy mit hogyan kell csinálnia. Így hát végül mindent kőkemény tapasztalatból tanult meg, illetve sajátított el. Voltak kevésbé jól sikerült ételek a főzések alkalmával – persze kinél nincsenek –, de kidobandó sosem volt közöttük.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Mindennapok

Mióta elsajátította a főzés tudományát, szinte mindennap főz, hiszen van egy 14 éves lánya, akiről gondoskodnia kell, és aki ráadásul nem eszik meg akármit. De kislánya mázlija, hogy Zsuzsa tud és imád is főzni. Könnyedén feltalálja magát a konyhában, szívesen kreatívkodik és talál ki újabb és újabb ételeket. Emellett gond nélkül összeüt bármit, amiben lánya, Kincső segít neki azzal, hogy felolvassa a recepteket.

Zsuzsa egyik kedvence, amikor az otthon fellelhető alapanyagokból üthet össze valamit. Ezért nem esik kétségbe, ha valamilyen alapanyag hiányzik az adott receptből – ilyenkor bátran helyettesíti valami mással, ezáltal egy egészen új és izgalmas ételt tehet az asztalra.

Tapintás kontra látvány

Míg nekünk, látóknak egy-egy étel látványa, úgy neki az étel állaga nyújtja az élvezetet. Imád kézzel enni, na nem azért, mert evőeszközökkel nem tud, hanem mert kifejezetten szereti az ételek különféle halmazállapotát.

Ha épp nem kézzel eszik, minden egyes falat étel, amit a villájára tűz, újabb és újabb meglepetést okoz számára, hiszen ő nem tudja, éppen milyen falatot vesz majd a szájába. Miközben meséli a történeteit, felnevet, és közli, hogy ezek a meglepetések persze nem mindig pozitívak, például egy mócsingos hús esetében.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Kihívások

Imád tehát enni és főzni, de sütni is szívesen süt, ha kell. Na nem csak sütiket, tortákat is.

A bögrés receptek nagyon megkönnyítik a dolgát, emellett pedig egy beszélő mérleg segíti a munkáját.

Lánya gyakorta kér tőle tortákat, amikről persze a születésnapokon, és egyéb hasonló jeles ünnepeken, kép is készül. Na ez az, ami igazán nehézséget okoz Zsuzsának. A torta és annak dekorálása! Gondoljatok csak bele, hogy mennyire nehéz ezt a feladatot még látón is abszolválni! Egyenletesen felkenni a masszát, habzsákból kinyomni a díszítést, kidekorálni a sütit, és még sorolhatnám.

Ezektől, azt mondja, mindig nagyon fél, és állítása szerint kevésbé sikerülnek jól. Én azt gondolom, hogy ízük, és a szeretet, amivel készíti ezeket a sütiket, bőven kárpótol minden látványt.

Hallássérültként beillesztedés az iskolába

„Megkérdezték, miért megyek siketen újságírónak, hisz úgysem fog sikerülni” – Hallássérültként a VOUS-nál

„Miután kezembe vettem a diplomámat, több helyen is megfordultam újságíró-gyakornokként, és akkor még tele voltam hittel, eltökéltséggel: nem létezik, hogy valahol ne vethetném meg a lábam. Írni azért tudok, valahol kellhet ez a tudás, és én elsősorban írni akartam. Sokat.”

Andi cikkét itt elolvashatjátok.

Konyha

Kíváncsi voltam, hogyan is működik gyakorlatban az, amikor Zsuzsa főz, így miközben beszélgettünk, össze is dobott nekünk egy jó kis csirkepörköltet, természetesen nokedlivel. De erről majd egy kicsit később...

Amikor megérkeztünk hozzá, a konyha, látszólag semmivel sem különbözött bármelyikünk konyhájától, talán egyetlenegy dologban, hogy rend volt, és mindennek megvolt a maga helye. Ahogyan nekünk is, úgy neki talán még fontosabb, hogy minden a helyén legyen, hogy gördülékenyen menjen a főzés. De ez önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy rutinosan menjen a kuktáskodás.

A pörkölt születése

Figyeltem, miközben nekilátott a főzésnek, figyeltem minden mozdulatát. Úgy aprította fel az alapanyagokat, ahogy csak nagyon kevesen. Szerinte ehhez azonban csak egy szuperéles kés kell, ami jól vág. Balesetek főleg abból vannak, ha életlen egy kés. Mindent gond nélkül csinált, minden egyes fázist, minden egyes mozdulatot.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Elmesélte, hogy történtek már kisebb balesetek vele a konyhában, de kivel nem? Ahhoz pedig, hogy a lehető legjobban kivédje ezeket a malőröket, olyan funkcionális és jól használható konyhai kütyüket használ, amik megkönnyítik a munkáját. Például egy nagyon klassz nokedliszaggatót, ami az egész lábast lefedi, így megelőzheti, hogy véletlenül a szaggató mellett landoljon a vízbe egy nagyobb adag tészta.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Hogy mennyi víz van egy lábosban, vagy épp zsír, azt a fakanál kocogtatásával az edény oldalán könnyedén megállapítja. Ahogyan azt is, ha a megfőtt nokedli feljön a víz tetejére – mert ezt érzi az ember.

Aprítás közben is mindent észrevett.

Ahogy a deszka mellé esett egy darab hagyma, úgy nyúlt utána, mintha csak látná, hogy hova esett, majd szépen visszatette a helyére.

Azt meséli, kezdetben segítséggel tudta csak ezeket megoldani, majd ahogy egyre rutinosabb lett, már illat alapján is meg tudta állapítani, mikor van kész az adott étel. Konyhai órát például nem használ, mert jól tudja, hogy minden edényben másképp készül el valami, mert minden alapanyag állaga más – a frissességétől függően –, így az idő számára nem mérvadó.

Édesanyjától megtanulta – amit anno még nem értett –, hogy „teszel bele annyit, amennyit megkíván, addig csinálod, míg azt nem érzed, hogy...”.

Ma már évekkel később és nem kis rutinnal a háta mögött megértette édesanyja akkori szavait.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Törlőrongy, kézmosás

Ha gyorsan akar valamit elkészíteni és nem akar bajlódni, mindent kézzel mér.

Számunka egyszerű feladat, ha a recept azt írja „adjon hozzá egy diónyi ezt vagy azt”, de neki nem feltétlenül az, így a legegyszerűbb, ha kézzel mér ki bizonyos dolgokat, majd újra és újra jön a kézmosás, akár ötvenszer is, ha kell.

Elsajátítások muszájból

Sosem volt benne kérdés, hogy tudja-e, vagy sem. A motivációt hozta a szükséglet. Mindig talált valakit, aki tudott valami „könnyítést” javasolni egy-egy helyzetre, problémára. Ő pedig gond nélkül elsajátította ezeket.

Az, hogy még soha nem csináltam valamit, nem jelenti azt, hogy nem is tudom.

Egyszer pedig mindent el kell kezdeni.

Ma már önállóan varr a varrógépen, gyöngyöt fűz, horgol, sőt, a Vakok Állami Intézetében ezek közül számtalan dolgot már ő maga tanít meg sorstársainak.