Egyéb kategória

Szerelem a levegőben: az okostükör lehet a nők legújabb kedvence

Bármennyire is meg tudja néha keseríteni az életünket a tükör, nélkülözhetetlen része a mindennapjainknak. Ráadásul a már eddig is igen szoros kapcsolatot most még jobban fokozhatjátok, ha beszereztek magatoknak egy okostükröt.

vous - 2016.11.02.
Szerelem a levegőben: az okostükör lehet a nők legújabb kedvence

Szerintem nincs olyan lány, aki ne ismerné a Hófehérke című mese egyik legismertebb mondatát: „tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”. Ugye? Nos, eddig hiába is próbáltunk meg bármiféle kapcsolatot kialakítani a saját tükrünkkel, kötve hiszem, hogy az bármiféle reakciót is mutatott volna. Egy technikai újításnak köszönhetően azonban itt az okostükör, mely nemcsak „szóba áll” velünk, hanem még a segítségünkre is siet.

Objektum doboz

A HiMirror intelligens találmánya hazánkban egyelőre nem kapható, külföldön pedig átszámítva körülbelül 53.000 forintért vásárolható meg. Az újdonság tulajdonképpen egy tablet, egy kamera és egy tükör keveréke. Ráadásul érintés nélkül vezérelhető, így nem lesz összetapogatva már az első használat után. A működéséről azt érdemes tudni, hogy megjegyzi az arc vonásait, a pórusok, a sötétebb foltok helyét. Ráadásul még azt is „közölhetitek ” vele – vonalkódon át –, hogy épp milyen termékeket is használtok ezen a területen.

Objektum doboz

A tükör figyelembe vesz minden információt, mely a rendszerébe kerül, valamint még olyan szempontokat, mint az UV-sugárzás erőssége és az időjárás. Ezt az utóbbi kettőt úgy, hogy bluetooth- és wifi-egység is került a belsejébe. Ez még azonban semmi, ugyanis az eddig elhangzott adatok alapján képes kiválasztani egy megfelelő hidratálót a felhasználó számára, és jelezni azt, ha lejárt a kencétek szavatossága.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek