Egyéb kategória

Indítsátok a napot egy pohár vízzel, és könnyebben megy majd a fogyás!

Azt már talán nem is lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a rendszeres és kellő mennyiségű folyadékbevitel, de most egy ugyancsak lényeges, a vízzel kapcsolatos tényre hívnánk fel a figyelmeteket.

vous - 2016.11.12.
Indítsátok a napot egy pohár vízzel, és könnyebben megy majd a fogyás!

Mostantól minden reggel a telefon helyett az előző este kikészített pohár víz után nyúljatok! Így sokat tehettek az egészségetekért, és számos problémától megóvhatjátok magatokat. A PureWow segítségével összegyűjtöttük, miért fontos a reggeli vízbevitel.

Megvéd a betegségtől

Ahhoz, hogy elkerüljétek az influenzát és a megfázást, hidratáltan kell tartanotok nyirokrendszereteket, ehhez pedig elengedhetetlen az a reggeli (és a napközbeni) víz.

Csillapítja a fejfájást

Tudtátok, hogy a kiszáradás az egyik fő oka a lüktető fejfájásnak? Ez ellen rengeteget tehettek, ha ébredés után szinte egyből a víz után nyúltok. Azonban az egész nap folyamán sem feledkezhettek meg az ivásról a hidratáltság fenntartása miatt!

víz jég pohár

„Kipróbáltam: 13 nap nem elég, hogy megtanuljak rendesen inni”

Szeretnénk saját magunk megtapasztalni az élményeket, hatásokat. Nem volt kérdés, hogy főszerkesztőnk, Eszter a vízivást választja, mivel az egész szerkesztőség pontosan tudja, mennyivel több kávét iszik napközben, mint vizet. Két hétig szerette volna tartani a kijelölt mennyiséget, de akkor még nem tudta, hogy…

A cikk folytatását itt találjátok.

Felgyorsítja a méreganyagok eltávolítását

Ezzel a módszerrel serkenthetitek a vizeletkiválasztást. Oké, előfordulhat, hogy gyakrabban kell majd pisilnetek, de annál hamarabb tűnhetnek el a szervezetetekből a káros méreganyagok.

Segíti az emésztést, az anyagcserét

Az éhgyomorra bevitt víz javítja az emésztést, ugyanis 30%-kal növelhetitek így az anyagcserétek működését. Így tehát ajánlott, ha emésztési gondokkal küzdötök, vagy szeretnétek elősegíteni a fogyási szándékaitokat.

víz gyümölcs eper

A házi gyümölcsvíz a legjobb módszer, hogy rászokjatok a vízivásra

A hangsúly nem is a vízen, hanem a folyadékon van. A hivatalos álláspont szerint 10 kilogrammonként átlagosan 4 deciliter folyadék bevitelére van szüksége a szervezetnek. Nyáron több, télen kevesebb kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az egyértelmű, hogy a víz mellett teával, gyümölcslével és üdítővel is lehet folyadékot pótolni – persze figyelni kell arra, hogy ezek mennyi cukrot vagy tartósítószert tartalmaznak. De folyadékbevitelnek számít a híg leves kanalazgatása, a zöldségek vagy a gyümölcsök fogyasztása is. Az utóbbiak közül a görögdinnye szinte csak léből áll.

A cikk itt folytatódik.

Ajánlott cikkek