Egyéb kategória

Dolgok, amiket sose csináljatok rögtön ébredés után

Az egész napotokat megalapozza, milyen menetrenddel indítjátok a reggelt, ezt pedig délután már nehéz megváltoztatni. Ha az utóbbi időben fáradtan és rosszkedvűen ébredtek, könnyen lehet, hogy ti is elkövetitek ezeket a hibákat reggelente!

vous - 2016.11.19.
Dolgok, amiket sose csináljatok rögtön ébredés után

1. Ne nyomjatok a szundigombra!

Igen, tudom, amikor megszólal az a fránya ébresztőóra, két lehetséges opció fordul meg a fejetekben. Az első, hogy nem mentek be inkább dolgozni, hanem másik országba szöktök, és soha többé nem keltek korán. A második, hogy megnyomjátok a szundigombot. Mivel az első túl körülményes, marad az utóbbi, csakhogy szakértők szerint ez nem jó ötlet. Ilyenkor ugyanis ismét visszaalszotok, és belekezdtek egy újabb ciklusba, amit nem tudtok befejezni; ezért fáradtabbak lesztek, mint korábban. Az első ötlet még mindig túl bonyolult, ezért azt javasoljuk, inkább keljetek fel az óracsörgés után.

2. Sose csekkoljátok rögtön az e-maileket!

Ha ébredés után azonnal az e-mail-fiókotokat nyitjátok meg, az nem éppen a legjobb napindító program. A levelek ugyanis elterelik a figyelmeteket a készülődésről, így a végén alig lesz időtök felöltözni, fésülködni, reggelizni meg pláne. És azt mindenki tudja, mennyire el tudja rontani az egész napot az, ha rohanásból áll a reggel!

Forrás:
iStock.com

3. Ne ébredjetek sötétben!

A biológiai óránk nagyon érzékeny arra, hogy épp világos van-e, vagy sötét. Ezért van az, hogy sokkal jobban alszunk éjjel, mint napsütésben, ez pedig a reggeleket is megkönnyítheti. Próbáljátok meg éjszaka kicsit elhúzni a függönyt, hogy amikor reggel felkeltek, már legyen valami fény a szobában, emiatt ugyanis gyorsabban felébredtek majd.

4. Ne indítsátok a napot szétszórtan!

Kutatók szerint ha a reggeleket azzal töltitek, hogy apróságokkal húzzátok el az időt, az elveszi az energiátokat a nap további részében. Ezért nem szabad szétszórtan készülődni, hanem inkább érdemes kitalálni egy rutint, ami alapján összeszeditek magatokat; így pedig nem múlik el az erőtök délutánra.

5. Ne vegyetek forró zuhanyt!

A reggeli zuhany szuper dolog, de az kevésbé, ha forró vízben áztatjátok magatokat, ettől ugyanis csak még álmosabbak lehettek. Helyette érdemes egy kicsit langyosabbra állítani a hőfokot, ez ugyanis sokkal több energiát ad nektek a nap további részére!

alvas-lany-no-agy

Ezért vagytok könnyebbek reggel, mint este

Veletek is megesett már, hogy reggel még vidáman szálltatok le a mérlegről, amikor viszont este tartottatok egy újabb ellenőrzést, több volt a súlyotok? Nyugi, erről nem az tehet, hogy röpke 16 óra alatt felszedtetek egy kilót! A titok egészen másban rejlik…

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek