Ha karácsony, akkor nincs este Reszkessetek, betörők! nélkül. Kevin menekülése a két betörő elől kultfilmmé vált, annyira hozzátartozik az ünnepekhez, mint a Mennyből az angyal. Nem is csoda, hiszen ez a szöszke, sápatag srác megmutatta, hogyan kell szórakoztatóan elbánni a betörőkkel. De mit csinálna Kevin ma, ha újra otthon felejtenék, és kicsit olyan lenne, mint én?
Helló, sziasztok!
Kevin vagyok, csak lányban. Az van, hogy iszonyúan összebalhéztam a bátyámmal. Ő kitépett egy csomónyit a hajamból, mondjuk nem kár érte, mert annyi van, hogy észre se venni. Cserébe én is kikarmoltam az arcából egy csíknyi darabot, kicsit meglepődtünk mindketten, de ilyen ez a jótestvéri szeretet, nem? Néha fájdalmas, de amúgy bírjuk egymást.
Bizonyítékok, hogy a Reszkessetek, betörők! Kevinje ma is őrülten menő
„Megnézhetjük akár ezerszer is, mégsem tudjuk megunni, mivel minden karácsonykor kötelező családi program a közös nevetés Kevin zseniális ötletein. Most össze is szedtem nektek hat helyzetet, amikor mindenki lett volna Kevin McCallister. Sőt, egyet még most is nagyon tudunk irigyelni.”
Anyámék kitalálták, hogy az ünnepek alatt utazzunk el vakációzni Ciprusra, találtak valami állatos oldalon egy elképesztően jó árú repjegyet. Állatos oldalon hogy lehet ilyesmit találni, azt nem tudom, de a lényeg, hogy tegnap este irtó dühösen feküdtem le a tesóm miatt, ma reggel meg arra keltem, hogy mindenki felszívódott.
Először ezt eléggé élveztem, előkerestem anyu dugimogyorókrémjét, amiről még apa se tud, és benyakaltam. Végre senki nem szólt rám, hogy illetlen dolog kézzel enni a mogyorókrémet, pedig úgy a legjobb. Utána elindítottam az Amerikai horror sztorit, és azt néztem órákig, ezt anyuék mindig tiltották, pedig kisebb koromban is jobban bírtam a Happy Tree Friends epizódokat, mint más nyálas Disneyt.
A mogyorókrém nem bírta sokáig, úgyhogy anyuék dugipénzéből elmentem bevásárolni a boltba. A kasszás srác elég kétkedő arccal mért végig, de mikor látta, hogy odacsúsztatom a bankót a pultra, akkor megenyhült, még utánam is vigyorgott, hogy jó nassolást, miután bepakoltam a hátitáskámba a csokikat. Ezután pedig abba a boltba mentem, ahol Harry Potter-relikviákat lehetett vásárolni, és végre vettem magamnak egy varázspálcát.
Hazafelé pont azon gondolkoztam, hogy hogyan fogom elütni az időt, míg a család vissza nem ér Ciprusról, mikor megláttam két fura, sötét alakot a házunknál.
Az egyik pikacsus sapkában feszített, a másik pokélabdásban, szóval nem értettem, mit keres nálunk egy Pokémon rajongói klub. De amikor megláttam, hogy huzamosabb ideje állnak a kapu előtt, bepánikoltam.
Megvártam, míg odébbállnak, berontottam a lakásba, és rágugliztam a betörés elleni védelemre. Az első fontos tanács, amivel szembetaláltam magam, az az volt, hogy legyen kutyánk, és ezt tegyük is láthatóvá egy felirattal. Nos, gondoltam, kutyánk az nincs. Azon nyomban ránéztem a kaméleonomra, aki kissé tanácstalanul tekergette a szemeit rám, én viszont eltökélten néztem vissza rá.
– Bízom benned – mondtam neki, és azonnal lázas munkába kezdtem, egy fél óra múlva pedig kiraktam a kapunk elé egy nagy etetőtálat, a kapura rá meg egy táblát a következő felirattal:
Vigyázat, a kaméleonunk harap!
Azt is tanácsolták, hogy tegyünk úgy, mintha sokan lennének otthon, úgyhogy előszedtem a bátyám ledes partilámpáit, becsavaroztam őket létrára állva a lámpába. Tesóm titkos házibulijaiból ítélve biztos voltam benne, hogy látványos lesz az este. Addig meg beraktam jól kihangosítva az Amerikai horror sztorit.
Persze írtak valami riasztóberendezésről, de nem láttam a ház körül semmiféle riasztót, úgyhogy úgy döntöttem, nekünk nincs ilyenünk (utóbb elmagyarázták anyámék, hogy van, és nem az a lényege, hogy ijesztő legyen). Utána úgy döntöttem, teszek még némi óvintézkedést arra az esetre, ha be találnának jutni. A kilincsre vastagon rányomtam az egész fogkrémes tubusomat, belül pedig ráfújtam a lépcsőre négy flakonnyi tejszínhabot, meg körbelocsoltam egy üveg mézzel, amíg lehetett.
Ezeket nézik meg a betörők, mielőtt kirabolják a házat
Karácsony idején különösen oda kell figyelni a biztonságra, hiszen a rokonlátogatások során üresen áll a lakás, a betörők pedig épp az ilyen lehetőségekre várnak. Az alábbiakból megtudhatjátok, ilyenkor mit figyelnek meg különösen!
Végezetül előástam tesóm gyerekkori harcosjelmezét, felvettem, és egy baseballütővel a kezemben vártam, hogy történjen valami. Egy darabig bírtam, aztán ülve bealudtam, majd arra keltem fel, hogy valaki bosszúsan felkiált az ajtó előtt, belép az ajtón, végigtaknyol a háromfokos lépcsőn – közben a ledes lámpák villogtak mint az őrület –, majd szétterül a mézes padlón. Apám volt az.
Mint kiderült, el se jutottak Ciprusig, a repülőtérről fordultak vissza. Ebből egyértelművé vált, hogy a pikacsu- és pokélapda sapkás fazonok valószínűleg azért tébláboltak annyit a kapu előtt, mert el akartak fogni egy Balbasaurt.
Anyám átlépett apámon, megölelt, majd a megkönnyebbüléstől, hogy élek és nem kerültem túlvilágra, egyből a mogyorókrémjéhez nyúlt volna, de persze nem volt sehol. Nem sokkal később, miután túltette magát mindenki azon, hogy a ciprusi vakációnak lőttek, apám felemlegette, hogy még jó, hogy van dugibankunk itthon, hozzá lehet nyúlni, talán egy rövidebb vakáció még belefér. De a optimizmusa kisvártatva üvöltésbe váltott át, mikor meglátta, mennyi hiányzik belőle, és az üvöltése sajnos szobafogságot is ígért. Akkor rájöttem arra, hogy az a varázspálca, amit vettem, nem képes láthatatlanná tenni, mindegy, mennyibe került.
De azért nektek legyen boldog karácsonyotok, és ne veszítsétek el egymást!
