Mást jelent ma és mást jelentett régen a karácsony. Az utóbbi években azon kapom magam, hogy a fenyőfánk egyre csupaszabb. Mézeskalácson, habcsók karikákon, fényeken kívül alig kerül rá valami, mintha a gyerekkori fát próbálnám a lakásba varázsolni, pedig az nem is olyan könnyű feladat, hiszen alig kapható az akkori díszek közül bármi is.
Pedig igazán hangulatos volt az ünnep akkor is, még a sok kellemetlen kérdés ellenére is, amit nem úsztatok meg a rokonok összejövetelekor. Emlékeztek, hogy akkor még kifejezetten vékony ágú, kis tüskés fenyők álltak a házakban? Ezek karcsúbb, égbe nyúló és terebélyesebb típusai voltak akkoriban menők. A szaloncukor ezüstösen csillogott, és azóta sem találtam olyan tapintású szaloncukor-csomagolást, mint amilyenek azok voltak. Ráadásul akkor még szaloncukoríze volt mindnek, nálam a zselés változat megjelenésével vége lett az ünnepnek, mert úgy már nem volt élvezet megkopasztani a fát.
Az angyalhajat mondjuk kifejezetten utáltam, és azt a szőrös boát is, amit körbe kellett tekerni a fán. Az aranyozott pörgettyűket viszont imádtam, mint ahogy a régi harang- és gömbdíszeket is, amik ugyan pillanatok alatt képesek voltak eltörni, gyönyörűek és egyediek voltak. Voltak csíptethető színes madaraink is, puha faroktollal, meg hópelyhek, amiket random beledobáltunk a fába. Idén amúgy ez a trend hódít, már ami a karifadekort illeti.
Egy krampuszunk is volt, dróttestű, gömbfejű, szakállas, amit a fa törzséhez csavartunk. Mindig féltem tőle, pedig az volt a dolga, hogy védje a fát. Vidéki lányként még emlékszem, gyerekként kimentünk a falu fájához is, ahol daloltak, énekeltek az emberek, bár én többnyire csak nem értettem, mi történik, de volt az egészben valami egészen mágikus. Na, hát ezeket az élményeket idézték fel bennem a Fortepan régi karácsonyi fotói, amelyek most már tényleg a magyar történelem részei maradnak örökre. Apropó, csak szerintem voltak normálisabb játékok akkoriban?
Nektek vannak régi képeitek? Küldjétek be nekünk!
